Magyar postásnak lenni néha küzdősport, kampányt indítanak a kézbesítők és postai dolgozók védelmére

2024. július 11. – 14:25

Másolás

Vágólapra másolva

Rendszeresen éri valamilyen atrocitás a postásokat Magyarországon, ezért a Magyar Posta tájékoztató kampányt indított a kézbesítők és a postahivatali dolgozók védelme érdekében, írja az MTI.

Az év végéig tartó kampány részeként közterületi- és médiafelületeken hívják fel a figyelmet a problémára. Az erről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült, a figyelemfelkeltésre szükség is van, mert a hivatalos statisztika szerint évente, átlagosan több mint tíz alkalommal indítottak nyomozást a postai dolgozókat ért inzultusok miatt, az idei év első öt hónapjában pedig hat nyomozást zártak le.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője ezekkel az esetekkel kapcsolatban elmondta, az eljárások harmadát-negyedét közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett erőszak miatt indították. Ennek jogi megítélése szigorúbb és akár börtönbüntetés járhat érte.

A kézbesítők sem voltak nagyobb biztonságban, hiszen őket hetven alkalommal érte atrocitás 2023-ban, ami Balczó Barnabás, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója szerint tíz százalékkal több, mint az előző időszakban. Egyiküket gumilövedékkel lőtték meg, de olyan eset is előfordult, amikor egy kézbesítőt többen körbevettek, és több mint egy órán keresztül nem engedtek tovább.

A cég munkatársainak biztonsági eszközeit is fejlesztették az utóbbi időben. A kézbesítők PDA-készülékeit segélyhívó funkcióval látták el, így azok támadás, rosszullét vagy baleset esetén azonnal jeleznek a társaság biztonsági diszpécserszolgálatának. Ezen kívül rendszeres tréningeket is tartanak a postásoknak, hogy jól fel tudják mérni, és megfelelően kezeljék a veszélyes helyzeteket.

A mentősöknél sem jobb a helyzet. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint évente mintegy 150, jelentősebb sérüléssel, anyagi kárral járó támadást szenvednek el a szervezet munkatársai, az apróbb atrocitások, például a szidás, fenyegetés pedig szinte mindennaposak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!