Rácz András: Putyin látványosan bolondot csinált Orbánból

2024. július 8. – 06:43

Másolás

Vágólapra másolva

Jól indult a magyar miniszterelnök békemissziónak mondott útja Kijevben, de Oroszországban rögtön véget is ért azután, hogy Putyin egyértelműen közölte, a háborút ők a saját feltételeik mentén fogják befejezni – írja elemző Facebook-bejegyzésében Rácz András, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. Az Oroszország-szakértő úgy látja, hogy Orbán és Zelenszkij találkozója évek óta a legjobb dolog volt, ami magas szinten a magyar–ukrán kapcsolatokban történt.

Habár a viszony alapvetően feszült, így nem is volt klasszikus, közös, kérdezős sajtótájékoztató, mégis ezután fontos dolgok indulhatnak el, „kezdve a magyar kisebbség nyelvhasználati jogainak javulásától új határátkelők nyitásáig. Semmi sem dőlt el, semmire sincs garancia, semmi sincs kőbe vésve egyelőre – de kezdetnek jó” – írta Rácz azzal, hogy az utat hamar, de korrektül szervezték meg, és a kiutazás előtt szóltak róla az EU-s és NATO-s szövetségeseknek is.

Ez már nem mondható el a moszkvai útról, amit szintén rövid idő alatt hoztak tető alá, csak épp a szövetségesek alapos tájékoztatása maradt el, a haszna pedig ugyancsak megkérdőjelezhető. Rácz kitért a bejegyzésében arra, hogy Orbán úgy utazott ki július 5-én „békét teremteni”, hogy Putyin egyébként már június 14-én megmondta, hogy Oroszország csak akkor hajlandó egyáltalán elkezdeni tárgyalni a békéről, ha Ukrajna teljesen kivonul mind a négy, részben megszállt megyéből – feladva sok olyan területet, amit Oroszország soha nem foglalt el. Ugyanezeket Putyin Orbán látogatása előtt is megismételte.

„Ezek után pontosan lehetett sejteni, hogy az oroszok ugyanúgy vissza fognak élni a látogatással, mint korábban. Korábban is megtörtént, hogy Putyin konkrétan az Orbánnal közös sajtókonferencián szólította fel Ukrajnát a megadásra. Putyin most is ezt játszotta el: a sajtótájékoztatón elsőként megszólalva elmondta szépen újra az Ukrajnával kapcsolatos ultimátumát”, Orbán viszont nem beszélt a Kijevben elmondott tervről, írta Rácz.

„Másképp fogalmazva: a látogatáson az történt, hogy Putyin egyszerűen megmondta Orbánnak, hogy Viktor, itt bármiféle rendezés az én feltételeim szerint lesz, és teljesen mindegy, hogy te mit gondolsz, vagy mivel turnézol Kijevben.”

Rácz szerint Putyin azzal is megalázta Orbánt, hogy kijelentette: „tisztában vagyunk vele, hogy Ön itt az Európai Uniót képviseli”. Ez tényszerűen nem volt igaz, írja a szakértő, aki szerint azonban ezután Orbánnak egy kommunikációs defenzív helyzetből kellett indulnia.

A szakértő több lehetséges magyarázatot is összeszedett, ami szerinte indokolhatja a moszkvai látogatást. „Az, hogy Putyin nyilvánosan, Orbánt felhasználva próbálhatott éket verni az EU soraiba, illetve hogy az Orbán-látogatást kihasználva ismételhette el az ultimátumát (látványosan bolondot csinálva a magyar miniszterelnökből), kizárólag Oroszország érdekeit szolgálta. Egyáltalán nem látszik, hogy ez Magyarországnak miért volt jó” – írta.

Rácz szerint a lehetséges magyarázatok egyike lehet, hogy a miniszterelnök meg van győződve Ukrajna teljes pusztulásáról, ő pedig a győztes oldalon szeretne állni, de akár az is felmerülhet, hogy a miniszterelnök tényleg úgy gondolja: elég befolyásos ahhoz, hogy valóban képes legyen közvetíteni a harcoló felek között.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!