Már nem kell a büntetlen előélet, börtönviseltek is beléphetnek a Magyar Honvédségbe az új rendelet alapján
2024. július 4. – 13:30
„Akik az állományba vételi kritériumoknak megfelelnek, kellő elhivatottsággal rendelkeznek a magyar honvédelem ügye, valamint Magyarország védelme és szolgálata iránt. A honvédség elsődleges feladata és kötelessége hazánk és a magyar emberek biztonságának garantálása, melyhez egy gyorsan és hatékonyan irányított haderő szükséges” – ezt válaszolta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára Novák Elődnek, aki korábban arról nyújtott be írásbeli kérdést a parlamentben Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszternek, hogy miért lehet a jövőben nem magyar állampolgárságú és büntetett előéletű tagja a Magyar Honvédségnek.
A 24.hu vette észre, hogy a Mi Hazánk politikusának kérdésére szerdán válaszolt a HM államtitkára, az erről szóló kormányrendelet pedig hétfőn lépett hatálya. A rendelet nem ír elő magyar állampolgárságot, és lehetővé teszi, hogy büntetett előéletű vagy korábban börtönbüntetést letöltő jelentkezőket is felvegyenek a legénységi állományba. Ennek mérlegelését a vezetők egyedi döntésére bízzák.
A rendeletben olyan kitétel szerepel, hogy katona a szolgálatteljesítése után sem tanúsíthat olyan magatartást, ami ellentétes a szolgálattal kapcsolatos erkölcsi elvárásokkal, vagy sérti az etika szabályokat.
Amikor a rendelet tervezete megjelent, a Hvg.hu arról írt, hogy a büntetett előélethez kapcsolódó rész felháborodást váltott ki az állomány tagjai között.
A június 28-i Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet több mint húsz oldalon keresztül részletezi, kik lehetnek katonák, milyen esetekben szűnik meg a jogviszonyuk, kik és milyen esetekben hordhatnak katonai egyenruhát. További részletek ebben a cikkben.