Letört az urna füle, összeöntötték a szavazatokat, a nagytarcsaiak egy részének újra polgármestert kell választania

2024. július 3. – 04:31

Másolás

Vágólapra másolva

Nem tudni, meddig volt letörve a nagytarcsai 4-es szavazókörben a szavazóurna füle a június 9-i választáson, ráadásul az urna tartalmát összeöntötték más szavazólapokkal – erre hivatkozva semmisítette meg június 20-án a Kúria a nagytarcsai polgármester-választás eredményét. Az Alkotmánybíróság szerint az ügy nem alkotmányjogi kérdés, így a 4-es számú szavazókörben július 7-én meg kell ismételni a szavazást.

Ez viszont kizárólag a 4-es szavazókörre, illetve kizárólag a polgármester-választásra vonatkozik. Pedig – ahogy más, tízezer főnél kisebb népességű településeken – Nagytarcsán is négy szavazólapot kaptak a választók június 9-én. A többi szavazást (vármegyei listás, egyéni listás, európai parlamenti szavazás) viszont nem fogják megismételni Nagytarcsán, mert csak a polgármester-választás eredményét támadta meg a Kúrián a június 9-i választáson alulmaradó Kiss Attila, az Együtt Nagytarcsáért Egyesület jelöltje és jogi képviselői.

A szavazás megismétlése akár azt is eredményezheti a több mint hatezer fős községben, hogy a polgármester mégse a június 9-én megválasztott független Barna Ervin, jelenlegi alpolgármester lesz. Barna ugyanis mindössze 39 szavazattal verte meg ellenfelét, a 2022-es nagytarcsai időközi választáson még fideszes színekben induló Kiss Attilát.

Ráadásul a polgármester-választást pont abban a 4-es szavazókörben ismétlik meg, ahol a független Barna Ervin a szavazatok több mint 60 százalékát megkapva fölényesen nyert. Nagytarcsán összesen négy szavazókör van, érdekes módon ezekből Barna csak a problémás 4-est nyerte meg, viszont azt fölényesen: elvitte a szavazatok 61,05 százalékát, míg vetélytársa, Kiss, csak 38,95 százalékot kapott. A többi szavazókörben Kiss nyert, de szorosabb versenyekben. A 3-as számú szavazókörben például különösen kiegyenlített volt a verseny. Ebben a szavazókörben csak 2 szavazóval több jelent meg, mint a 4-esben, itt 12 szavazattal kevesebbet kapott Barna, mint Kiss, ami csak kicsit több mint 1 százalékos különbséget jelentett.

A választás 4-es szavazókörben való megismétlésével a képviselő-testület felépítése is megváltozhat majd, a polgármester személye döntheti el, hogy melyik oldalnak van többsége a községben. A június 9-i eredmény szerint pont Barna polgármesterségével szerezték meg a többséget a kilencfős testületben a függetlenek, ők öten vannak. Ezzel szemben a Kisst jelölő Együtt Nagytarcsáért Egyesület négy képviselői helyet nyert meg június 9-én.

Jegyzőkönyvvezető a jegyzőkönyv ellen

Zavaros, hogy mi is történt a sérült fülű, felnyitható állapotú szavazóurnával, ezért döntött úgy a Kúria, hogy a 4-es szavazókörben meg kell ismételni a szavazást. A szavazatszámláló bizottság (SZSZB) június 9-én 11.15-kor egy választópolgár észrevétele után jegyzőkönyvet vett fel arról, hogy az urna lezárására használt fül letörött, így a fedele felnyithatóvá vált. A jegyzőkönyv szerint ezután nem került szavazólap az urnába, nem vettek ki onnan egyet sem, a zárófedelet pedig újra lecímkézték, az SZSZB tagjai aláírásukkal igazolták, hogy az urna megint használható.

Azonban a jegyzőkönyvvezető június 11-én konkrétan ellentmondott ennek a jegyzőkönyvnek. A jegyzőkönyvben az szerepel, hogy a sérült szavazóurnát lezárták és címkével látták el, majd újra használatba helyezték. Ezzel szemben a jegyzőkönyvvezető viszont úgy nyilatkozott, hogy a letört fülű urnát félrehúzták, kivonták a forgalomból, majd helyette kihelyeztek egy újat.

Szintén meglehetősen ellentmondásosan a jegyzőkönyvvezető azt is mondta, hogy „19 óráig a fül biztos, hogy rajta volt az érintett szavazóurnán, hiszen körbe volt fűzve nemzeti színű zsinórral és ezt követően körbe lett ragasztva etikett címkével, melyet az SZSZB tagjai aláírásukkal és a 4. szavazókör SZSZB pecsétjével látták el”. Mindez konfliktusban áll a jegyzőkönyv „nyitott urnáról” szóló megállapításával.

Tovább bonyolítja a történetet, hogy a június 9-i választáson vesztes Kiss jelölőszervezete (Együtt Nagytarcsáért Egyesület) által delegált SZSZB-tag a választás után azt mondta: a sérült urnában lévő szavazólapokat egyszerűen összeöntötték a többivel, majd így számolták össze a szavazatokat. A Kúria szerint sérült a választás tisztasága a nagytarcsai 4-es szavazókörben azzal, hogy a problémás urnában lévő szavazólapokat ahelyett, hogy érvénytelennek nyilvánították volna, összekeverték a többivel. Már csak ezért is hozott olyan végzést a legfőbb bírósági fórum, amelynek értelmében meg kell ismételni az érintett szavazókörben a polgármester-választást.

Csak a polgármesterről döntenek újra

Barna Ervin, a jelenlegi alpolgármester és jogi képviselői alkotmányjogi panaszt nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz, amelyben felvetették annak a kérdését is, hogy miért csak a polgármester-választás eredményét semmisítette meg a Kúria. Erre viszont meglehetősen egyértelmű választ kaptak az Alkotmánybíróságtól: a többi választás (például az európai parlamenti vagy az egyéni listás) egyszerűen „nem képezte tárgyát” a kúriai végzésnek, illetve az azt megelőző eljárásnak. Az Alkotmánybíróság összességében nem is tartotta befogadhatónak az alkotmányjogi panaszt, mert szerintük az indítvány nem vet fel alkotmányjogi kérdést.

Meg akartuk tudni Kiss Attilától, hogy a többi választás eredménye ellen miért nem tettek jogi lépéseket. Ezek esetében is ugyanúgy felmerülnek azok az aggályok, amelyeket a polgármester-választással kapcsolatban megfogalmaztak Kiss és jogi képviselői. Amennyiben az urna tényleg felnyitható állapotban volt, ha abból valaki kivett egy borítékot, abban nemcsak a polgármester-választásról szóló szavazólap, hanem például a vármegyei listás szavazólap is szerepelhetett.

Kiss jelölőszervezetétől, az Együtt Nagytarcsáért Egyesülettől nem kaptunk arról információt, hogy a többi szavazással miért nem volt problémájuk. Annyit mondtak, hogy a polgármesterjelölt csak július 7. után szeretne bármilyen témában is nyilatkozni, addig a kampányra koncentrálna, de ha mégis reagál, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!