Kigyulladt egy vitorláshajó Balatonfürednél
2024. június 30. – 15:29
„Ma reggel szerencsés kimenetelű hajótűz történt Balatonfüred egyik kikötőjében” – írták a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) Facebook-oldalán vasárnap délben.
Nagyobb baj szerencsére nem történt. A kikötőmester ugyanis gyorsan kivontatta a még füstölgő vitorlás hajót a kikötő előtti vízterületre, ahol a kiérkező tűzoltók megfékezték az elektromos tűz továbbterjedését. A hajót áramtalanították, és kivontatták a kikötőbe.
A Balatonfüredi Önkormányzati Tűzoltóság Facebook-posztja szerint a vitorlás motortere kezdett füstölni elektromos zárlat miatt. Az áramtalanítás után a füstölés megszűnt, de a motort csak a légszűrő eltömítésével tudták leállítani.
„A hőségben nagyobb eséllyel keletkezhet hajótűz! Érdemes megfontolni, hogy milyen fogyasztókat hagyunk bekapcsolva egy vitorlás hajón (klíma, hűtő, stb.), az amúgyis sokszor túlterhelt hálózaton” – figyelmeztetnek mindenkit a vízimentők. Azt is írják, hogy jelenleg egyetlen tűzoltó kapacitással ellátott hajó sincs a Balatonon. Évek óta dolgoznak azon, hogy üzembe lehessen helyezni egyet, azonban hiányzik még 18 millió forintnyi eszköz.