Karácsony Gergely átvette a főpolgármesteri megbízólevelét

2024. június 27. – 12:44

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nappal azután, hogy a Kúria döntött a budapesti főpolgármester-választás sorsáról (vagyis, hogy nem lesz újabb kör), Karácsony Gergely jelenlegi és jövőbeni főpolgármester átvette a megbízólevelét, amiről a Facebookon számolt be egy fotó kíséretében.

„Ma átvettem a főpolgármesteri megbízólevelem a Fővárosi Választási Bizottság elnökétől. Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, és ezzel arra biztatott, hogy folytassuk a zöld, szolidáris és szabad Budapest építését. És köszönöm azoknak is, akik nem rám szavaztak, mert ezzel arra biztattak, hogy dolgozzunk még jobban! Vágjunk bele!” – írta Karácsony.

A főpolgármester a Kúria döntését követően szerdán az ATV Egyenes beszéd műsorának vendége volt, ahol azt mondta,azért támadta meg a választás eredményét, mert a választást többféleképpen manipulálták. Szerinte a választók szándékos és tudatos félrevezetése volt, hogy a Fidesz két jelöltet indított, majd az egyik az utolsó pillanatban visszalépett a másik javára. Szerinte ő a kampány elejétől látta, hogy ez lesz a vége.

Azt is mondta, hogy a Kúria döntését nem fogja megtámadni, nem megy tovább az Alkotmánybírósághoz, mert szerinte a Kúria egy független testület, az Alkotmánybíróság azonban nem az.

Karácsony Gergely a június 9-i önkormányzati választáson néhány száz szavazattal verte meg Vitézy Dávid fideszes-LMP-s kihívóját. Az érvénytelen szavazatok újraszámlálása után a kettejük közötti különbség 41 szavazatra csökkent.

Karácsony június 17-én adta be a Kúriának azt a kérelmét, amelyben a főpolgármester-választás eredményének megsemmisítését és a szavazás megismétlését kérte. A Kúria június 26-án szerdán utasította el a kérelmét, amire azt írta: „a következő öt évben is én leszek Budapest főpolgármestere. Természetesen elfogadom a független magyar bíróság döntését.”



Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!