Nyomozás indult a gyulai polgármesterről készült 2019-es hangfelvétel miatt

2024. június 24. – 14:32

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatali visszaélés gyanúja miatt elrendelték a nyomozást, és már az első tanúmeghallgatások is elkezdődtek annak a hangfelvételnek az ügyében, ami szerint szerint Gyula újraválasztott fideszes polgármestere, Görgényi Ernő arra akarta rávenni a helyi postán dolgozó önkormányzati képviselőt, hogy a szabályokat megszegve adjon át neki politikai okokból fontos információkat. Az ügyben Görgényi Ernő gyulai fideszes polgármesterrel szemben tett feljelentést Galbács Mihály ellenzéki önkormányzati képviselő a Legfőbb Ügyészségen. Innen az ügyészség az ügyet az illetékes Békés Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz továbbította, ami azonban továbbadta azt Szegednek, elfogultságra hivatkozva. Itt kezdődött meg a vizsgálat, írja a Magyar Narancs.

Az ügy egészen 2019-ig nyúlik vissza, amikor is az önkormányzati választás előtt Galbács Mihály ellenzéki polgármesterjelölt 14 ezer háztartásba juttatott el egy olyan anyagot, amelyben a város fideszes vezetése egy üzleti kör összefonódásáról írt. A dokumentumokat a posta kézbesítette, és Görgényi nehezményezte, hogy ezt nem jelezte neki előre Torma Béla. Torma helyi fideszes képviselő és a gyulai posta helyettes vezetője is volt ebben az időben. Részletesen itt írtunk a történtekről.

Görgényi Ernő polgármester később a Telex kérdéseire válaszolva azt írta, hogy a Magyar Narancs cikkét jegyző Bod Tamás őt személyes ellenségnek tekinti, és szerinte miután Bod több választáson is sikertelenül indult, lejárató szándékú cikkeket ír róla.

„A gyökere egy 2019-es belső vita. Galbács Mihály fideszes képviselő aljas rágalmakat terjesztett online felületeken és print kiadványokban is rólam és a családomról. Ezzel kapcsolatban Galbácsot minden fokon, jogerősen elítélték több rendbeli, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért. Az ő sógora Torma Béla, aki 2019 nyarán megígérte, hogy jelzi, ha Galbács szórólapot akar terjeszteni. Ezt kértem számon rajta. Ő ezt a beszélgetést sunyi módon felvette. Torma ma is akkori munkáltatójánál, a Magyar Postánál dolgozik. Árulása ellenére senki nem akarta őt kirúgatni” – írta Görgényi akkor.

A polgármester szerint Galbács Mihály és Torma Béla súlyos gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt állnak a bíróság előtt. Görgényi azt írta, hogy Torma több millió forint fizetést kapott közpénzből munkavégzés nélkül a Galbács által vezetett Termál Futball Clubtól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!