Lemondott Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes

2024. június 22. – 12:29

Másolás

Vágólapra másolva

Az MSZP országos választmányi ülésén lemondott Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes, írja az ATV. Az elmúlt napokban több szocialista politikus, például Lamperth Mónika és Lendvai Ildikó is szorgalmazta a lemondásukat, valamint egy tisztújítást is szeretnének.

Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője és pártigazgatója a Telexnek pár napja, a lemondás előtt mondta: nem merült fel benne és az elnökségben, hogy lemondanak, a „pánikszerű lemondások” az ő véleményük szerint sok kárt tudnak okozni, jön a nyár, széteshet a párt. Ősszel úgyis jön a tisztújítás, akkor kell vállalni a felelősséget, mondta, de szerinte egyébként nem az elnökök személye a gond, Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes szerinte jól végzik a munkájukat, csak tartalmi változás kell.

Komjáthi és Kunhalmi lemondása nem azonnali hatályú, szeptember 28-ig maradnak hivatalukban a tisztújításig, addig vezetik a pártot.

Kunhalmi Ágnes a Facebookon is megosztotta a hírt, azt írta: az MSZP Választmánya most tartotta meg a választások óta az első gyűlését, és mivel a társelnöki megbízást az MSZP közösségétől kapta, így itt kellett először bejelentenie a lemondási szándékát, nem pedig a nyilvánosságban.

„Továbbra is meggyőződésem, hogy nincs jó társadalom baloldal nélkül. A baloldali értékek érvényesítésére, az ember és ember közti különbségek csökkentésére, a társadalmi mobilizáció kiszélesítésére, kisebbségi jogok védelmére – egy szóval: a baloldali progresszióra óriási szüksége van Magyarországnak” – írta.

A Telexnek azt mondta: nem pánikszerű lemondásról van szó, amire Molnár Zsolt utalt korábban. „Én azt gondolom, hogy ezt a döntést magunknak kell meghozni, mind Komjáthi Imrének, mind nekem. Meg kellett várnunk mindkettőnknek az első olyan szervezeti ülést, ahol egyben kiírja a soron következő tisztújítását az MSZP. A szervezeti működés biztosítása és a párttól kapott mandátum erkölcsi felelőssége azt diktálta mindkettőnk számára, hogy a pártnak jelentsük be a lemondásunkat az első adandó alkalommal, és nem a választás éjszakáján.”

Azt is elmondta, hogy folytatja munkáját a XVIII. kerület egyéni országgyűlési képviselőjeként. „Egy biztos, hogy a politizálást nem szeretném befejezni, hiszen a XVIII. kerületben kétszeresen megválasztott egyéni országgyűlési képviselő vagyok. Az első és legfontosabb tervem, hogy a következő országgyűlési választáson hozzájáruljak az esetleges kormányváltáshoz, és le tudjam győzni a 18. kerületben Orbán emberét” – mondta.

Az EP- és önkormányzati választások után Kunhalmi Ágnes a hazai baloldal megőrzésének eredményéről beszélt, ami önmagában is eredmény az Orbán által felépített autoriter rendszerben, amelyben „megjelent a színen egy jobboldali kihívó”. Kunhalmi nem ejtette ki a Tisza Párt nevét, de elismerte, a baloldalnak harcolnia kell, hogy a társadalmat meggyőzze az általa képviselt értékekről. Ugyanakkor az egyetlen Európa-párti közösségnek nevezte a szövetséget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!