Döntött a Kúria, Budapest csak év végéig szedhet útdíjat a teherautók után

2024. június 20. – 23:05

Másolás

Vágólapra másolva

Június 20-i határozatával megsemmisítette a Kúria a Fővárosi Önkormányzat teherautók behajtására vonatkozó szabályozásának egy részét, amit a Magyar Közlönyben csütörtök este hirdettek ki. A teherkocsik behajtási díját is tartalmazó rendeletet még 2009-ben hozta az önkormányzat, azt 2023-ban a budapesti kormányhivatal támadta meg, mondván a fővárosnak nincs joga behajtási díj kivetésére.

A Népszava kalkulációi szerint 1,7-1,8 milliárd forinttól eshet el évente (mínusz a díjbeszedés és ellenőrzés költségei), a főváros pedig attól tart, a fizetős M0-s forgalmának egy része bemehet a városba az ingyenessé válás miatt. Ez pedig nagyobb forgalommal, több zajjal és porral járhat, Karácsony Gergely főpolgármester már év elején kamionapokalipszist vizionált.

Az ügy legfontosabb előzménye tehát az volt, hogy a Sára Botond vezette fővárosi kormányhivatal 2024 elején intézett törvényességi felhívást a fővároshoz, kérve a rendelet visszautasítását. A Fővárosi Közgyűlés elutasította ezt, majd kérte a kormányt, hogy törvényben rögzítse a települések díjmegállapítási jogát. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki beszélgetésen azt mondta, egy 2022 óta kész törvényjavaslatot kéne ehhez napirendre tűzni, de nem teszik.

A kormányhivatal egyébként azt közölte, a budapesti teherforgalmat lehet önkormányzati rendeletekkel szabályozni, korlátozni, esetenként meg is tiltani a behajtást, de útdíjat nem szedhet. A Kúria is erre jutott, a rendeletet pedig 2024. december 31-i határidővel semmisítette meg, addig szedhet behajtási díjat a főváros. Így az októberben megalakuló új kőzgyűlésnek kell majd új rendeletet alkotnia a kérdésben.

A behajtási díj és az ügy történetéről és hátteréről korábbi cikkünkben olvashat részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!