A frissen megválasztott zuglói polgármester nem igazolna át a Tisza Párthoz, viszont véget vetne az ellenzéki alibizésnek

2024. június 18. – 07:43

Másolás

Vágólapra másolva

Nem gondolkodik azon, hogy átigazoljon a Tisza Párthoz a momentumos Rózsa András, Zugló frissen megválasztott polgármestere. A 444-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy örül a Tisza Párt június 9-i erődemonstrációjának, mert van egy erő az ellenzéki oldalon, ami fejfájást okozhat Orbán Viktornak. „Másfelől szomorú vagyok, mert magának a Momentumnak nem tett jót a Tisza előretörése” – tette hozzá.

Az elnökség és Donáth Anna lemondását természetesnek tartja egy ilyen választási bukta után. A Momentum új elnökétől azt várja, hogy „álljon bele két lábbal az Orbán-rendszerbe és azokba a dolgokba, amik miatt létrejött a Momentum”. Olyan hasznos ügyekre gondol, amikről nem mindig írnak az újságok, de a helyieknek fontosak.

Szerinte nem elég, hogy az ellenzék ellenállása csak nyilatkozatokban és interjúkban mutatkozik meg, mert ez alibizés. „Néha az az érzésem, hogy az ellenzéki politika puhatolózásból áll. Csinálok kicsit valamit, hátha lesz belőle 50 cikk és 6 interjú. Ha csak 2 cikk és 1 interjú lesz belőle, elengedem. A Momentum új elnökségétől elvárom, hogy tövig nyomja a gázt.”

Rózsa András 2023 októberéig a most leváltott Horváth Csaba egyik alpolgármestere volt. Erről az időszakról azt mondta:

„Borzasztóan nehéz volt úgy dolgozni, hogy a fél szememet állandóan azon kellett tartanom, hogy éppen mit akarnak ellopni a szocik.”

Szerinte neki köszönhető, hogy az önkormányzat nem költött több pénzt olyan szocialista kifizetőhelyekre, mint például a Zugló TV. Azért nem mondott le korábban, mert sokáig el tudott érni eredményeket ezen a téren.

Horváth Csabáról kiderült, hogy egy az egyben a zuglói MSZP-elnök, Tóth Csaba érdekeit képviseli, az ő utasításait hajtja végre. Emiatt majdnem szétesett az ellenzéki koalíció a zuglói képviselő-testületben. Később a Momentum ultimátumot adott az MSZP-nek, hogy Horváth Csaba vagy Zuglón kívül folytatja a politikai pályafutását, vagy nem támogatják tovább. Utóbbi történt, ami ahhoz vezetett, hogy Horváth Csaba június 9-én simán kikapott Rózsától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!