Szeptembertől nem mehetnek évente egyszer ingyen múzeumba az általános iskolások

2024. június 14. – 22:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A péntek este megjelent Magyar Közlönyben a kormány módosította a nemzeti identitás erősítését célzó programokról szóló határozatát, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy mostantól nem látogathatnak múzeumokat, vagy bizonyos bemutatókat évente egyszer általános iskolás diákok.

Ez a lehetőség ugyanis 2019 óta él. A kormány akkor hozta létre a Lázár Ervin Programot, ami szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1–8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosította, hogy eljuthassanak

  • színházi, tánc- és cirkuszi előadásokra
  • komolyzenei hangversenyekre,
  • muzeális intézményekbe,
  • őshonos állatok bemutatóhelyeire,
  • katonai hagyományőrző bemutatókra,
  • az Országházba, valamint
  • az „Álmok Álmodói 20” kiállításra.

A pénteki Magyar Közlönyben azonban a felsorolás a határozatot már úgy módosította, hogy a felsorolás kihagyja a lista utolsó öt tételét. Azaz most már nem mehetnek őshonos állatok bemutatóhelyeire a diákok, sem katonai bemutatókra, sem ennek a programnak a keretében az Országházba, illetve az Álmok Álmodói 20 kiállításra sem mehetnek évente egyszer ingyen, jövő tanévtől kezdődően.

Az Álmok Álmodói 20 amúgy egy interaktív kiállítás volt a Millenárison, hatszáz tudós, felfedező, és egyéb neves magyar munkásságáról és találmányairól. A kiállítás több mint egy éve bezárt, szóval érthető, hogy miért nincsen már a listán.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után az Országgyűlés Hivatalának Sajtóirodája jelezte, hogy az óvodás, általános és középiskolás csoportoknak az Országház látogatásának eddig is megvolt az ingyenes lehetősége, és ez a jövőben is megmarad, változtatást nem terveznek.

A parlament.hu-n olvasható, hogy ez milyen formában lehetséges: „a társadalmi, állampolgári, gazdasági ismeretek elsajátítását célzó tantárgyak keretében érkező magyarországi általános és középiskolai csoportok és kísérőik (maximum 3 fő), valamint az óvodás csoportok és kísérőik (maximum 3 fő) számára a látogatás díjmentes.”

Frissítés: cikkünk eredeti verziójából úgy tűnhetett, hogy az Országház ingyenes látogatása semmilyen formában nem lehetséges az iskolásoknak, ezt pontosítottuk az Országgyűlés Hivatalának közleménye alapján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!