Pénzért állított ki hamis igazolást egy orvos, közben a nemzetvédelmisek csapdájába szaladt bele

2024. június 14. – 10:58

Másolás

Vágólapra másolva

Egy budapesti főorvos 100 ezer forint kenőpénzért cserébe vizsgálat nélkül igazolta volna, hogy egy vietnámi „beteg” állapota nem engedi meg, hogy repülőgépre szálljon. Pedig vietnámi „beteg” nem létezett, mindez a Nemzeti Védelmi Szolgálat szervezett vizsgálati akciója volt, írj az MTI. Az orvos pénzbüntetést kapott.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat 2023 áprilisában megbízhatósági vizsgálatot indított egy 54 éves, főorvossal szemben, aki egy budapesti ambulancián rendelt. A szolgálat azt ellenőrizte, hogy az orvos – akár pénzt is elfogadva – hajlandó-e valós betegség nélkül igazolni, hogy valaki kezelés alatt áll. A tárgyalótiszt elment az orvos rendelésére, és azt mondta neki, hogy egy vietnámi ügyfelét ki fogják toloncolni az országból, de ezt szeretné egy olyan orvosi igazolással késleltetni, amely szerint egészségügyi okból nem utazhat repülővel. A tiszt elmondta az orvosnak, hogy a vietnámi férfinak valójában nincs semmilyen egészségügyi problémája és nem is tud megjelenni a rendelésen, de az igazolásért cserébe 100 ezer forintot tud fizetni neki.

Az orvos erre azt válaszolt, „jól hangzik”, de majd később megbeszélik, mivel tart attól, hogy nyomozás indulhat ellene és börtönbe kerülhet. Majd pár nap múlva egy kezelőlapot kitöltött angolul arról, hogy a vietnámi beteg repülésre alkalmatlan állapotban van, és a látszat kedvéért még egy gyógyszert is felírt neki. Az orvos vesztegetési pénzt ugyan nem fogadott el, a kötelezettségét azonban így is megszegte.

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével vádolta meg, a bíróság 600 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!