Orbán Balázs többet keresett tavaly, mint Orbán Viktor

2024. június 12. – 20:11

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy minden év júniusában, a kormány most is nyilvánosságra hozta a kormánytagok szja-bevallásait – pontosabban azokból néhány összesített számot, a teljes adóalapot és az az után befizetett személyi jövedelemadót. Az persze egy kicsit túlzás, hogy „nyilvánosságra hozták”, mert a kormany.hu oldal címlapján ez sehol sem szerepel, és a hírek menüpontban sem, de ha az ember a közérdekű dokumentumok között hirtelen felindulásból rákeres arra, hogy „szja”, előkerülnek az adatlapok.

Orbán Viktor például 70 millió forint jövedelmet vallott be, és ha visszanézi a korábbi évek adatait (2022-ben 47 millió, előtte 31, 28, illetve 26 millió), valószínűleg elégedetten konstatálhatja, hogy az infláció fölött emeli a fizetését a kormány. Érdekes, hogy névrokona és egyben politikai igazgatója, Orbán Balázs többet keresett nála tavaly, 78 millió forint volt az éves adóalapja. Persze a miniszterelnök valószínűleg hozzá van szokva, hogy a hozzá közel állók gazdagabbak nála, százmilliárdok repkednek az apja, a veje és a gyerekkori legjobb barátja körül is.

Orbán helyettese, Semjén Zsolt 54 milliót keresett tavaly, Gulyás Gergely pont ugyanennyit, Szijjártó „csak készpénz” Péter ennél kicsit többet, 57 milliót. A most leköszönő Csák János miniszter 67 milliót vallott be, plusz külön adózó jövedelemként még 8 milliót, utódja, Hankó Balázs államtitkárként jóval kevesebbet vihetett haza, 39 millió volt az adóalapja. Még ennél is kevesebbet keresett Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Pintér Sándor (37, illetve 36 millió), bár náluk azért leesett külön adózó jövedelemként még 112, illetve 11 millió.

A legjobban azonban a kormány legnagyobb feltalálója, Rogán Antal keresett tavaly, 252 millió forint szerepel az szja-bevallásában, ez havi 21 milliót jelent. Valószínűleg sokan szívesen elcserélnék rá a saját fizetésüket, de Rogán nem lehet elégedett: tavaly és tavalyelőtt még 425, illetve 446 milliót keresett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!