Szándékosan nekiment, majd összeverte felesége szeretőjét egy férfi Kazincbarcikán

2024. június 11. – 12:42

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emelt egy férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség. A vádlott a feleségével „szerelmi kapcsolatot tartó férfit” autóval elsodorta, majd viperával ütlegelte.

A vádirat szerint a vádlott 2023. január elején, a kora délutáni órákban Kazincbarcikán a kocsiját vezette, amikor észrevette a szintén autót vezető haragosát, aki a feleségével szerelmi kapcsolatot létesített – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség. Amikor elhaladtak egymás mellett, a férfi mutogatott felé, ezért a vádlott megfordult az autójával, és követte a férfit, majd mindketten megálltak az úttest szélén.

Kiszálltak a gépjárművekből, egymás felé indultak, miközben folyamatosan szitkozódtak. A kölcsönös kiabálás után a vádlott visszaült az autójába, és szándékosan a férfi irányába kormányozva elindult, mintegy 50 km/órás sebességgel elsodorta.

A sértett megpördült, megemelkedett, a talpára esett vissza. A vádlott kiszállt az autójából, magához vett egy fél méter hosszúságú teleszkóposan kihúzható fém rudat, és a feltartott karral védekezni próbáló férfit „12 alkalommal testszerte megütötte” – olvasható a közleményben.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a vádlott cselekményével „ok-okozati összefüggésben halálos kimenetelű sérülések bekövetkezésére reális esély volt” – olvasható a közleményben.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést, közúti járművezetéstől eltiltás büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!