Táblákkal és kézfogással zavarták meg Vitézy Dávid sajtótájékoztatóját a Párbeszéd politikusai

2024. június 7. – 12:38

Táblákkal és kézfogással zavarták meg Vitézy Dávid sajtótájékoztatóját a Párbeszéd politikusai
A Párbeszéd képviselői, Szabó Rebeka és Barabás Richárd transzparensekkel jelentek meg Vitézy Dávid sajtótájékoztatóján 2024. június 7-én – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Hadd gratuláljunk a Pábeszéd-Zöldek társelnökeiként elsőként ahhoz, hogy a Fidesz jelöltje lettél” – mondta Barabás Richárd, amikor Szabó Rebekával együtt egy „Vitézyvel a Fidesz át akar verni. Ne hagyd!” feliratú táblával a kezükben megzavarták Vitézy Dávid péntek délelőtti sajtótájékoztatóját.

Barabás kezet is nyújtott Vitézynek, aki kis vonakodás után el is fogadta azt, majd Ungár Péter lépett oda a Párbeszéd politikusaihoz, aki szintén kezet rázott velük, miközben próbálta letessékelni őket a pódiumról.

Eközben Barabás arról beszélt, ő és Karácsony Gergely is hónapok óta hangoztatta, hogy Szentkirályi Alexandra vissza fog lépni Vitézy Dávid javára. „Örülünk, hogy ez a hatalomtechnikai mesterterv megtörtént, de azt gondoljuk, hogy ez a budapestiek és egyébként a Fidesz-szavazók átverése is.”

„Ricsi, emlékszel, amikor a párbeszédes kollégád számonkérte Tarlóst azért, hogy miért nem vitázik, és Tarlós, akkor még főpolgármesterként, egy megafonnal reagált? Most ti vagytok ez a megafon, Karácsony Gergely megafonja” – reagált Vitézy.

Ezen a ponton Ungár Péter egyre határozottabban tessékelte le a Párbeszéd politikusait, akik végül távoztak is, Vitézy pedig megköszönte a látogatásukat.

A jelenetet a 39. perctől lehet megnézni:

A sajtótájékoztatóról a beszámolónkat itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!