Fák dőltek ki, diónyi jégesőt szórt a vihar Budapest északi részére

2024. június 7. – 15:33

Másolás

Vágólapra másolva

Fák dőltek ki, elektromos vezetékek sérültek meg a pénteken Budapest északi részére lecsapó viharban.

„Légzuhatag és jégeső kísérte a főváros északi részén kora délután lecsapó zivatart” – írta az Időkép pénteken. A zivatarok egymás után törtek ki az ország több részén délután, így a főváros északi részén és a környező településeken is, ahol a intenzív zivatarcella alakult ki. A Pilis felől érkező vihar „légzuhataggal, cseresznye és kisebb dió méretű jégesővel csapott le”.

Újpesten termetes, jégdarabok hullottak:

A pénteki jégeső nyomai – Forrás: Időkép
A pénteki jégeső nyomai – Forrás: Időkép

Viharkárok elhárításán dolgoznak a tűzoltók Budapest III., IV., és XV. kerületében – közölte az MTI az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nyomán.

  • A legtöbb bejelentés a III. kerületből érkezett, közel húsz helyről kértek segítséget 14 óra körül. Az Emőd utcában egy építési területről dőlt ki egy nagy fa, amely forgalmi akadályt okoz, és egy villanyoszlop is megrepedt. A Széchenyi utcában az úttestre dőlt egy fa, és leszakította a távközlési vezetéket. A Szentendrei úton a Fésűs utca közelében egy leszakadt faág okoz útlezárást. A Mátyás király úton két fa dőlt a járdára.
  • A IV. kerületi Perényi Zsigmond utcában két fa egy trafóházra és egy közvilágítási oszlopra dőlt. A Nádor és a Batthyány utcában letört faág hullott az elektromos vezetékre. A Hárfa utcában két vastag faág dőlt a játszótérre.
  • A XV. kerületben a Károlyi Sándor út és Géza fejedelem tér kereszteződésében egy trafóházra és az útra dőlt egy faág félpályás forgalmi akadályt okozva – közölték.

A vihar a Rózsadombról a napsütésben is megmutatta a jégsávokat:

Jégsávok a Rózsadomb felől – Forrás: Időkép
Jégsávok a Rózsadomb felől – Forrás: Időkép

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!