Csütörtök estétől lezárják a pesti rakpartot az árvíz miatt
A Budapest Közút csütörtök, azaz június 6. 20 órától lezárja a forgalom elől a budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a Rákóczi híd között, illetve a pesti alsó rakpartot a Népfürdő utca és a Közraktár utca között a dunai árhullám miatt – írja az MTI.
Az előrejelzések szerint pénteken napközben kerülhet víz alá az alsó rakpart több szakasza, de a magas vízállás miatt már ezt megelőzően is kicsaphat a medréből a Duna vize. A szokásos hétvégi nyitott rakpart is elmarad.
Csütörtök 0 óra óta már tilos a megállás az alsó rakpartokon, így a Fővárosi Önkormányzati Rendészet Igazgatóság megkezdi a lezárt budai és pesti rakparton hagyott gépjárművek elszállítását a járművek épségének megóvásáért.
Az árvízhelyzettel összefüggésben a budapesti közösségi közlekedést érintő esetleges korlátozásokról a BKK ad majd további tájékoztatást.