Túlórák kifizetését követelik székesfehérvári tanárok, ügyvédjük szerint a tankerület cinikusan dobta vissza kérésüket

2024. június 5. – 21:45

Másolás

Vágólapra másolva

A túlórákért járó bér visszamenőleges kifizetését követeli 21 székesfehérvári tanár, de a Székesfehérvári Tankerületi Központ szerint a követeléseik nem jogosak.

A pedagógusok 2023 márciusban fordultak bírósághoz, majd novemberben ismét előterjesztették keresetüket a Népszava szerint. Azt követelik, hogy a négy napon belül elrendelt eseti helyettesítésekért, a napi nyolc órán felüli munkavégzésért, valamint az iskolán kívüli munkavégzésért (például osztálykirándulások) járó díjazásokat fizessék ki nekik.

A Székesfehérvári Tankerületi Központ ellenkérelmet nyújtott be az ügyben, amelyben a lap szerint azzal érvelnek, hogy a tanárok követeléseinek egy része elévült, a többi követelésükből pedig korábban semmit nem jeleztek. A tankerületi központ az ellenkérelemben a nyolc órán felüli napi munkavégzésről pedig azt írta, hogy

a pedagógus hibája, ha a napi nyolcórás munkaidő alatt nem végez a feladataival.

A tankerület emellett kétségbe vonta az iskolán kívüli programok megvalósulását, mivel azok nem szerepeltek az aktuális tanév munkatervében.

Kérdésünkre a Székesfehérvári Tankerületi Központ közleményt küldött, amelyben azt írták, hogy „visszautasítják a cikkben megjelent manipulatív állításokat”.

„A valóság az, hogy sem az intézmény igazgatója, sem a pedagógusok nem tettek eleget kötelezettségüknek, nem jelezték a fenntartó felé, hogy bármilyen túlmunkával kapcsolatos követelésük lenne. A pedagógusok az illetményüket minden alkalommal a jogszabályoknak megfelelően megkapták, egyetlenegyszer nem éltek semmiféle észrevétellel az elszámolások kapcsán” – írta válaszában a tankerület.

Megszólalt az RTL Híradónak a tanárokat képviselő ügyvéd, Stein Barnabás is, aki szerint tartalmában és stílusában is kifogásolható a tankerület ellenkérelme. Stein szerint a tankerület cinikus és pökhendi módon viszonyult a tanárok kérelméhez.

Szintén az RTL-nek szólalt meg az ügyben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Nagy Erzsébet, aki azt mondta, ennyire ostoba ellenkérelemmel még nem találkozott, és a tanároknak peren kívül ki kellene fizetni a túlórákért járó juttatásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!