A Momentum szerint plakátháború robbant ki Orosházán a háborús választási plakátok miatt

2024. június 5. – 12:35

Másolás

Vágólapra másolva

A Momentum állítása szerint „plakátháború robbant ki” Orosházán, miután a párt helyi csoportja és a Válaszd Orosházát jelöltjei közösen egy cicás képpel takarták le a „Háború” felirattal ellátott fideszes plakátot a Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola előtt. A poszt szerint a takarást a közterület-felügyelők eltávolították, de a helyi szülők, akiket zavar a háborús retorika, gyerekeikkel együtt újra letakarták a háború feliratot.

„Ezzel gyakorlatilag egy plakátháború robbant ki a városban, amelyben a gyermekvédő szülők és a Momentum tagjai a takarás mellett állnak, míg a fideszes városvezetés azzal szemben. A letakarás-leszaggatás azóta naponta ismétlődik” – olvasható az ellenzéki párt posztjában. Hozzáteszik azt is, hogy helytelennek tartják a háborús plakátokat az iskolák közelében.

A Telexen is részletesen foglalkoztunk azzal, hogyan hat a gyerekekre a háborús propaganda, és pszichológust kérdeztünk arról, mit tehet ilyenkor a szülő.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!