Már pénteken elöntheti a rakpartot a Duna, hasonló lesz a helyzet, mint karácsonykor

2024. június 4. – 11:14

Másolás

Vágólapra másolva

A vízügy kedd délelőtt közzétett előrejelzése alapján valószínűleg le kell majd zárni Budapesten az alsó rakpartokat a hét második felében.

Az alsó rakpartokat ugyanis 645 centis vízállásnál éri el a Duna, de a mostani prognózis szerint ezt a vízállást már pénteken meghaladja a folyó budapesti szakasza, szombaton pedig 670 centi is lesz a víz – ekkor várható a tetőzés.

Mindenesetre ha marad ez a tendencia, akkor hasonló lesz a helyzet Budapesten, mint tavaly december végén, az akkori árvízkor.

A Duna vízgyűjtőjén az elmúlt napokban lehullott és még várható jelentős mennyiségű eső miatt árhullám érkezik a folyón. Ezért hétfőn reggel megkezdte működését a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse, és több mint hatvan szakembert rendelnek át a tiszai vízügyi igazgatóságoktól a szigetközi Duna-szakaszhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!