Márki-Zay akárhova ment, a kisgyerekek felismerték, hogy ő a Mini Feri

2024. május 31. – 18:59

Másolás

Vágólapra másolva

A Blikk Talknak, a lap beszélgetős műsorának adott interjút Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke, a beszélgetésen pedig a következő témák kerültek szóba:

  • Taktikai szavazónak tartja magát, viszont talán az SZDSZ volt az egyetlen baloldali párt, amire szavazott, 1990-ben, mert ők voltak a „legharcosabb antikommunisták”.
  • Neki nem a két évvel ezelőtti választási vereség volt a pofon, hanem a Fidesz kétharmados eredménye, ami szerinte „az utolsó két hét háborús hisztériájának volt köszönhető”.
  • Még Hódmezővásárhelyen, amikor Lázár ellen indult, olyan fotóriporterek küldtek rá, akik sorozatokat készítettek róla, és mindig a legelőnytelenebb képeket válogatták ki, és használták fel plakátnak.
  • Állítása szerint a Mini Feri-kampány miatt a 3-4 éves gyerekek között nagyon népszerű volt, akárhova ment, megálltak, ránéztek, és azt mondták, hogy „Á, Mini Feri!”
  • „Ha az óvodások szavaztak volna, azt megnyertük volna! Mini Feri megnyerte volna. A Mini Putyinnal szemben.”
  • Nagy empátiája van a cigányság felé, mert amikor Kanadában dolgozott bevándorlóként, ő is nehezebben kapott munkát, mint itthon azok, akiknek barnább a bőre.
  • Amikor a műsorvezető emlékezteti arra, hogy Lázár János őt nemrég az ország leghülyébb polgármesterének nevezte, Márki-Zay elkezd arról mesélni, hogy Lázár tehetséges színész volt a gimnáziumi színjátszókörben. Szerinte nem mindegy, ki mondja ezt róla.
  • „Ez egy olyan Lázár mondta, aki azt mondta, hogy Bécs élhetetlen. Aki Szegedre azt mondta, hogy Szeged egy pangó város, a futballra meg azt mondta, hogy pilótajáték. Tehát akkor nem kérdéses, hogy melyikünk a hülye.”
  • Szerinte Vásárhelyen az a hír járja, hogy Lázár „Rain Man”-ként (azaz a magyar címe alapján: Esőemberként) vezet egy füzetet gyerekkora óta, amiben a haragosait tartja számon. És kegyetlen bosszúálló.
  • Szerinte Gyöngyösi Márton (Jobbik) és Ungár Péter (LMP) a Fidesz érdekeit követik, ők megszavazták a magyar katonák küldését Csádba is, ami „hazaárulás”. Szerinte ki kellene plakátolni az országot azzal, hogy Orbán Viktor katonákat küld az afrikai országba.

A teljes interjút itt lehet megnézni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!