Bombariadó miatt kiürítették a Westend bevásárlóközpontot

2024. május 31. – 17:50

Másolás

Vágólapra másolva

Minden látogatót távozásra szólítottak fel a biztonsági szolgálat tagjai és az üzletek is bezártak kora délután, a budapesti Westend bevásárlóközpontban, ahol bombariadó volt, írja az Index.

A portál munkatársa az épület északi végén beszélt néhány üzlet alkalmazottaival, akik arról tájékoztatták, hogy pénteken már nem is nyitnak ki. Eközben a Nyugati pályaudvar mellett található létesítmény környékén biztonságiak és rendőrök jelentek meg.

Este hét óra előtt a bevásárlóközpont üzemeltetője telefonon erősítette meg, hogy egy telefonos fenyegetés miatt voltak kénytelenek kiüríteni és bezárni a Westendet. Mivel a helyszínre érkező tűzszerészek nem találtak robbanószerkezetet, kora este visszaengedik a látogatókat.

Az ügyben küldött kérdéseinkre adott válaszában az Országos Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a Telexet, hogy az eset kapcsán közveszéllyel fenyegetés miatt indítottak büntetőeljárást, egy személy elszámoltatása pedig jelenleg is zajlik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!