Vádat emeltek a Megoldás Mozgalom aláírásgyűjtő sátrában történt haláleset miatt

2024. május 27. – 10:32

Másolás

Vágólapra másolva

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 72 éves férfival szemben, akinek az alkalmazottai egy Deák Ferenc téri aláírásgyűjtő sátorban szén-monoxid-mérgezés miatt meghaltak – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A két fiatal férfi holttestét még tavaly február közepén találták meg Budapest V. kerületében, a Deák téren a Megoldás Mozgalom aláírásgyűjtő sátrában. Az elsődleges adatok szerint a két biztonsági őr halálát szén-monoxid-mérgezés okozhatta. A BRFK foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Bár a nyomozást nyolc hónap után leállították, tavaly februárban újraindult, miután az egyik áldozat családja panaszt tett az eljárás megszüntetése miatt.

A nyomozás most jutott el a vádemelésig. A vádirat szerint a 72 éves férfi egy biztonsági szolgáltatásokat nyújtó céget vezetett, és arra szerződött a párttal, hogy 2022 februárjában a párt által az országgyűlési képviselőjelöltek állításához szükséges aláírások gyűjtése céljából bérelt sátrakat és közvetlen környezetüket őrizni fogja. Helyszínenként két munkavállalót biztosított, így az V. kerületben, a Deák Ferenc téren levő sátorban is két férfi dolgozott.

A sátrat egy nyílt égésterű, gázüzemű hőkandeláber fűtötte. Az őrök a hideg miatt 2022. február 15-én este a sátor oldalfalait zipzárral lezárták, és azt csak alkalmanként, a ki-be járás idejére nyitották ki. Emiatt a sátorban a hőkandeláber használata miatt a szén-monoxid felszaporodott, és a két férfi életét vesztette.

A cégvezető a vád szerint azért felelős a bekövetkezett tragédiáért, mert nem tartotta be a vonatkozó munkavédelmi szabályokat: nem tartott munkavédelmi oktatást, nem adott a gázkészülék üzemeltetésére vonatkozó teljes körű utasítást, nem ismertette a szükséges mértékű szellőztetésre vonatkozó szabályokat, nem készített kockázatértékelést, illetve elmulasztotta a gázkészülék használati utasításának beszerzését.

Aznap éjjel ráadásul a cégvezető személyesen is ellenőrizte a munkakörülményeket, azonban a zárt sátorban való fűtés veszélyeire ekkor sem hívta fel az őrök figyelmét.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfit halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést és biztonsági cég vezetésétől határozott időre történő eltiltást kér a férfira.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!