Újraindították a nyomozást a Megoldás Mozgalom sátrában meghalt őrök ügyében, mert felmerült a bűncselekmény gyanúja

2023. február 27. – 14:38

Újraindították a nyomozást a Megoldás Mozgalom sátrában meghalt őrök ügyében, mert felmerült a bűncselekmény gyanúja
A tragédia helyszíne tavaly – Fotó: Németh Sz. Péter / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Újraindították a nyomozást a Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalom Deák téri sátrában tavaly meghalt két biztonsági őr ügyében, mert felmerült a gyanúja annak, hogy bűncselekmény áldozatai lettek – értesült a 24.hu.

A két fiatal férfi holttestét még tavaly február közepén találták meg Budapest V. kerületében, a Deák téren egy aláírásgyűjtő sátorban. Az elsődleges adatok szerint a két biztonsági őr halálát szén-monoxid-mérgezés okozhatta. A BRFK foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, és több mint fél évig szakértők bevonásával vizsgálta az eset körülményeit.

Ennek a vizsgálatnak az lett az eredménye, hogy senki nem tehetett a fiatalok haláláról, így nyolc hónappal később lezárták a nyomozást. Az egyik áldozat családja azonban panaszt tett az eljárás megszüntetése miatt, és az ügyészség nekik adott igazat, ezért indult újra a nyomozás.

A 24.hu értesülését megerősítette Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője is. Válaszában azt írta, hogy az egyik sértetti képviselő élt panasszal az eljárást megszüntető határozattal szemben.

„A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség felülvizsgálta az ügyiratokat és megállapította, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján nem zárható ki a bűncselekmény gyanúja, és a körülmények teljes körű feltárása érdekében további bizonyítási cselekmények teljesítése szükséges, ezért hatályon kívül helyezte a megszüntető határozatot.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!