Vitézy: Karácsony ugyanott tart, mint előtte Tarlós

2024. május 21. – 04:16

Másolás

Vágólapra másolva

Reagált Karácsony Gergely hétfő esti Telex-interjújára Vitézy Dávid, aki szerint több témában is „egészen hajmeresztő dolgokat” mondott a főpolgármester.

Pesti fonódó villamosok

Karácsony beszélt a pesti fonódó villamoshálózatról, azt mondta, hogy az egy hosszú távú jövőkép, és ami időarányosan ebből megcsinálható, annak nagyon sok részét megcsinálták.

Vitéz szerint a Karácsony-városvezetés az egész ciklusban szó szerint nem csinált semmit ebben az ügyben, még a tervezésre szóló közbeszerzést sem írta ki a BKK.

Ez a projekt ma pontosan ugyanott tart, mint ahol tíz éve abbahagytuk

– írta Vitézy.

A rakpart és az autóforgalom

Karácsony beszélt a rakpartról is, azt mondta, hogy zajlik a tervezése, a vége felé ér. Vitéz szerint egész pontosan ugyanez volt a státusz 5 éve is – Tarlós akkor azzal
zárta a ciklust, hogy mindjárt kész a tervezés. A tervpályázat 2015-ben zárult, 2019-re a tervezés jóformán kész volt.

2022-ben Karácsony a Telexnek adott interjúban azt mondta, hogy „A pesti alsó rakpart tervezése során volt az a korábbi szakmai döntés, hogy a Lánchídtól délre eső rész teljesen autómentes lesz. Ennek bejelentésével várnom kellett eddig a hétig, felismerve azt, hogy lehet, nem a kampány a legjobb időpont rá”. Ehhez képest ma Karácsony azt mondta, hogy

„olyan kialakítást teszünk meg, amely nem zárja ki az autóforgalmat”.

Vitézy szerint sok évnyi időhúzás után Karácsony visszatért a Tarlós-féle eredeti koncepcióhoz, vagyis a ciklusban végül nem történt semmi.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!