Pikó András: A fizetésemből raktam félre ötmilliót a kampányomra

2024. május 16. – 05:00

Pikó András: A fizetésemből raktam félre ötmilliót a kampányomra
Pikó András – Fotó: Partizán

Másolás

Vágólapra másolva

A civilség és politikusság összefüggéseiről beszélgetett a Partizán szerda esti élő műsorában Pikó András, Józsefváros polgármestere és Gulyás Márton riporter, de szóba kerültek a kampány aktuális ügyei is.

Pikó Andrást először arról kérdezte Gulyás, hogy egy civil jelöltnek a pártok segítsége nélkül nehéz kampányt csinálni, de a jelenlegi józsefvárosi polgármester elmondta: javarészt saját pénzből kampányol, ugyanis minden hónapban félretett a béréből 100 ezer forintot, így összejött ötmillió a választásra.

Emellett egyéni adományokból (fundraising) dolgozik, de azért azt is elismerte, hogy kb. 10 százalékban a pártok is segítik. Kiemelte, hogy véleménye szerint sikerült az ország egyik legjobb önkormányzatát felállítani a ciklusban: öt fontos díjat is bezsebeltek.

Mikor Gulyás Márton felvetette, hogy fideszes ellenfelének, Sára Botondnak hasonló fejlesztési célokat látni a programjában, Pikó közölte: meglepő számára, hogy rákényszerítették a Fideszt, hogy legyen kampánya és programja, mert ilyen korábban nem volt. Most valóban átvesznek tőlük egyes elemeket (pl bérlakás-felújítás), amivel korábban nem igazán foglalkoztak, tette hozzá.

Ezután a helyi MSZP került sorra, ami ráindította a jelöltjét Pikóra, csökkentve az esélyét Sára Botonddal szemben. Pikó szerint a helyi MSZP 2016 óta meg nem támadási szerződésben van a Fidesszel, konkrét ügyekben működnek együtt Józsefvárosban, nyilatkoznak a propaganda médiában, ki is léptek a koalícióból.

Arra, hogy az MSZP-s jelölttel szemben támogatója, a DK-MSZP-Párbeszéd pártszövetséget maga mögött tudó Karácsony Gergely sem tudott segíteni neki, azt mondta Pikó: számára az a fontos, hogy a főpolgármester őt támogatja, az MSZP-s jelöltet pedig nem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!