A Kúria szerint is jogellenesen építkezett a II. kerületben Tordai Bence

2024. május 8. – 10:29

Másolás

Vágólapra másolva

A Kúria megerősítette a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Kormányhivatal korábbi döntését, ami szerint jogellenesen építkezett a II. kerületben Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa – közölte a Fővárosi Kormányhivatal az MTI-vel. Az ügyben korábban Budapest Főváros Kormányhivatala elutasította a párbeszédes politikus hatósági bizonyítvány iránti kérelmét, mert szabálytalan volt az építkezés a II. kerületi ingatlanán.

A döntést a bíróság által kirendelt szakértő véleménye is alátámasztotta, most pedig a Kúria is megerősítette, olvasható a közleményben.

Korábban a Telexen is részletesen foglalkoztunk a Párbeszéd politikusának építkezésével, ami miatt még két éve azzal támadta hetekig a kormányközeli sajtó Tordait, hogy 150 milliós luxusvillát épített a II. kerületben. A Sára Botond vezette Fővárosi Kormányhivatal szerint bebizonyosodott az építkezés jogszerűtlensége, de valójában ez nem következik a hivatal állásfoglalásából, annak pedig nagyon kicsi a valószínűsége, hogy végül elbontják a házat.

Tordai Bence bírósághoz fordult az ügyben, személyes adattal való visszaélés miatt pedig rendőrségi feljelentést tett.

A Telex kérdésére most Tordai Bence azt felelte, hogy „a Fővárosi Törvényszék után a Kúria is rögzítette: a házunk a kormányhivatalnak (mint építési hatóságnak) benyújtott terveknek megfelelően épült meg. (Tegyük hozzá, a 6 fős családnak készült, tetőtérbeépítéssel 129 nm-es ház semmilyen fogalmak szerint nem luxusvilla, CSOK-ot pedig nem vettünk fel rá.)

Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy a 2017. novemberében megkapott terveket a kormányhivatal akkor nem, csak 2022-ben kezdte el kifogásolni. Talán nem függetlenül attól, hogy a 2019-es – általam is segített – bukása után Sára Botondot nevezték ki a fővárosi kormányhivatal élére…

Megrendelőként, laikus építtetőként senkinek nem lehet dolga a tervezők és a hatóság közötti szakmai nézetkülönbségeket elbírálni, a jogalkotónak és a jogalkalmazónak viszont felelőssége a jogbiztonság megteremtése. Az egyszerű bejelentésről szóló törvénnyel ez nem sikerült: 2016 óta egy építtető sem tudhatja, hogy utólag nem kötnek-e majd bele valahol a tervekbe. Az egyöntetű szakmai kritikákat végül még a kormány is meghallotta – nem véletlen, hogy 2023-ban teljesen új építészeti törvény készült.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!