Prostitúcióra kényszerítette a feleségét és albérlőjét egy kecskeméti férfi, akit gyermekpornográfiával is vádolnak
2024. május 6. – 10:49
Prostitúcióra kényszerítette a kiszolgáltatott helyzetű feleségét, annak lányát és egyik albérlőjét egy kecskeméti férfi, aki ellen emberkereskedelem, kényszermunka és gyermekpornográfia miatt emeltek vádat – írta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye.
A vádirat szerint a kecskeméti férfi az unokahúgával élt házastársi kapcsolatban. Lakhatási problémák miatt 2018-ban hozzájuk költözött egy ismerős pár, akik később szakítottak, de csak a férfi költözött el, a nő bérlőként ott maradt.
A vádlott, hogy kiegészítse jövedelmüket, hirdetést adott fel a feleségéről és a bérlőjükről készített erotikus felvételekkel. A jelentkező férfiakkal ő tartotta a kapcsolatot, ő határozta meg az együttlétek árát, amelyeken nemcsak jelen volt, de fénykép- és videófelvételeket is készített. A sértettek kezdetben önként vállalták ezt, de később már akaratuk ellenére is rájuk erőltette a férfi, hogy nyújtsanak a jelentkezőknek szexuális szolgáltatást.
Időközben az asszony házasságon kívüli kapcsolatából született nagykorú lánya is hozzájuk költözött az élettársával az ingatlan egyik melléképületébe. Miután azonban az élettárs börtönbe vonult, a vádlott férfi az utcára kerüléssel fenyegette meg a lányt, aki először nemet mondott, de később – választási lehetőség hiányában – 2020 nyarán vállalta, hogy ő is prostitúciós tevékenységet végez. A fiatal nő néhány hónap múlva annak köszönhetően menekült meg a kilátástalan helyzetből, hogy az egyik visszatérő kuncsafttal külföldre utazott.
A férfinak amiatt is felelnie kell, mert a világhálóról olyan videófelvételeket töltött le, amelyeken 12 év alatti gyerekek szerepelnek felnőttkorúakkal szexuális cselekmény közben.
Az ügyészség a büntetett előéletű férfit minősített emberkereskedelemmel és kényszermunkával, továbbá kerítéssel és gyermekpornográfiával vádolja. A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Kecskeméti Törvényszék dönt.