Jogerősen elítélték a Debrecenben kanárisárga kisautóval menekülő, ékszerrabló szerb testvéreket
2024. május 6. – 10:05
Jogerősen is börtönbüntetésre ítélték azt a szerb testvérpárt, akik 2022-ben kiraboltak egy debreceni ékszerboltot. A rendőrök 2022 januárjában szinte filmbe illő üldözési jelenet után elfogták azt a két férfit, akik nem sokkal korábban megverték az egyik helyi ékszerbolt tulajdonosát. A szerb testvérek átutazóban tartózkodtak Magyarországon, Debrecenben az ismerőseiket keresték fel. Az idősebb férfi Debrecen belvárosában felfigyelt egy kis ékszerboltra, ahol egyetlen személy dolgozott. A férfi bement az üzletbe azzal, hogy aranyláncot akar vásárolni,
persze esze ágában sem volt vásárolni, a környezetet, illetve a bolt árukészletét mérte fel.
A testvérpár ezt követően megbeszélte, hogy az ékszerboltot kirabolják. Az idősebb férfi szerzett egy gáz-riasztó fegyvert, a testvére pedig magával vitt egy sporttáskát és több gyorskötözőt, majd a nyitást követően megjelentek a sértett ékszerüzletében. Először az idősebb férfi ment be és az egyedül lévő sértettől kérte, hogy mutassa meg neki a kirakatban lévő aranyláncokat. Eközben lépett be a helyiségbe a társa, aki a nála lévő gáz-riasztó fegyvert a sértettre fogta.
A boltos hiába mondta, hogy vigyenek el, amit csak akarnak, ököllel többször megütötték a fejét.
Ezután egy 83 darab, csaknem 4,5 millió forint értékű aranygyűrűt tartalmazó tálcát beletettek a sporttáskába, és elindultak volna.
Igenám, de pont benézett a boltba egy járókelő, aki hívta a rendőrséget. A bántalmazott eladó ellenállásának köszönhetően a rablók még a táskát sem tudták magukkal vinni, sőt a gáz-riasztó fegyvert is a helyszínen hagyták nagy menekültükben. És mivel menekültek?
Egy robbanékony, 54 lóerős, kanárisárga Fiat Seicentóval.
A rendőrök 15 perccel később a Csapó utcán érték utol a menekülő autót, amely megpróbált befordulni az egyik utcába, de több parkoló autónak is nekiütközött. A két férfi ekkor el akart futni, de a rendőrök elfogták őket. Egyik olvasónktól akkor is megkaptuk azt a videót, amelyen szemtanúk rögzítették az akciót:
A sértettnek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, azonban figyelemmel a bántalmazás módjára, intenzitására és kitartó jellegére fennállt a nyolc napon túl gyógyuló sérülés bekövetkezésének lehetősége. A bűncselekménnyel veszélyeztetett érték több mint 52 millió forint volt.
Első fokon 2023 novemberében az elsőrendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt társtettesként, jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Másodrendű vádlottat társtettesként, jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A Debreceni Ítélőtábla most annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy az elsőrendű vádlott Magyarországról való kiutasítását végleges hatályúra súlyosította, az ítélet jogerős.