Filmbe illő üldözés után fogtak el a rendőrök két férfit, akik megvertek egy ékszerboltost Debrecenben

2022. január 27. – 12:39

Másolás

Vágólapra másolva

A debreceni rendőrök szinte filmbe illő üldözési jelenet után elfogtak két férfit, akik nem sokkal korábban megverték az egyik helyi ékszerbolt tulajdonosát. A rendőrség ügyeletére 10 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy belvárosi ékszerüzletben ismeretlenek bántalmazták a tulajdonost – olvasható a rendőrség honlapján. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, de kiderült, hogy a feltételezett elkövetők egy sárga Fiattal elmenekültek.

A rendőrök azonnal a keresésükre indultak, majd körülbelül 15 perccel később a Csapó utcán érték utol a menekülő autót, amely megpróbált befordulni az egyik utcába, de több parkoló autónak is nekiütközött. A két férfi ekkor el akart futni, de a rendőrök elfogták őket. Egyik olvasónktól is megkaptuk azt a videót, amelyen szemtanúk rögzítették az akciót, és amelyet aztán a Debrecenben hallottam Facebook-csoportban is közzétettek:

Mindkét férfit előállították a kapitányságra, ahol kihallgatásuk megkezdődött – olvasható a rendőrségi közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!