Tisztán élet címmel indít plakátkampányt az orvosi kamara a kórházi fertőzések visszaszorításáért

2024. május 3. – 08:13

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Orvosi Kamara Tisztán élet címmel indít plakátkampányt a kórházi fertőzések megelőzése érdekében. A szakmai szervezet szerint nemcsak az egészségügyi személyzetnek, hanem a betegeknek és családtagjaiknak is döntő szerepe van a fertőzések visszaszorításában.

„Több százmillió kórházban ápolt beteget érintenek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések világszerte, amelyek túlnyomó többsége a kórokozókkal szennyezett kéz közvetítésével terjed” – írják közleményükben. Szerintük a megfelelő kézhigiénés gyakorlattal és még néhány szabály betartásával a látogatók is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarországon is kevesebb legyen a kórházi fertőzés.

Május 5-én lesz a kézhigiéné világnapja, ebből az alkalomból teszi közzé a kamara a figyelemfelhívó plakátjait az intézményekben. A plakátokon olyan egyszerű szabályok szerepelnek, mint például: a látogatók ne fogják meg más beteg tárgyait és ágyát és ne használják a betegeknek fenntartott mosdókat.

Fotó: MOK
Fotó: MOK

A Direkt36 a Társaság a Szabadságjogokért segítségével nemrég megszerezte és feldolgozta a kórházi fertőzések magyarországi helyzetéről szóló 2017-2022-es hivatalos adatokat. Ez alapján vannak kórházak, amelyek a többihez képest évről évre rendre magas fertőzési számokat produkálnak. Ilyen például a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, a Honvédkórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, az Országos Onkológiai Intézet és a ceglédi Toldy Ferenc Kórház.

Van olyan kórház, ahol a neurológián hat év alatt hétszeresére nőtt a véráramfertőzések előfordulása, egy másik intézmény kardiológiáján pedig mind a három fertőzéstípus gyakorisága minimum duplájára nőtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!