9 centis késsel 13 centi mély seb – a bíró szerint szánt szándékkal ölt a Deák téri késelő

2024. április 29. – 14:40

9 centis késsel 13 centi mély seb – a bíró szerint szánt szándékkal ölt a Deák téri késelő
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt a hallgatóság fantáziájára bízom, milyen erővel kell szúrni ahhoz, hogy egy 9 centiméter hosszú késsel hogyan lehet 13 centiméteres szúrt csatorna mélységű sebet okozni”

– mondta Berczeli Sándor bíró, miután első fokon 25 év fegyházat adott Cs. Krisztiánnak, aki 2020 májusában halálra szúrta a 16 éves M. Lászlót és a 20 éves K. Gergelyt. A bíró a másod- és harmadrendű vádlottakat csoportosan elkövetett rablásért 7 év 6 hónap, illetve 5 év fegyházbüntetésre ítélte.

Az egyik áldozat nagymamája elsírta magát, amikor a bíró az ítélet indoklásakor részletesen beszélt arról, milyen sérülések vezettek László és Gergely halálához a tragikus 2020. májusi napon. Berczeli Sándor hosszasan tárgyalta a körülményeket, amik a bíróság szerint bizonyítják, hogy Cs. Krisztián emberölési szándékkal szúrta meg az áldozatokat.

Nemcsak az számított, hogy hányszor, de az is, hogy milyen erővel és hova szúrt az elítélt elsőrendű vádlott. Többek között az ügy egy korábbi tárgyalásán megtekintett videóra is hivatkozva elmondta a bíró, hogy Cs. Krisztián többször is szúrt, nagy erővel és olyan helyre, ami egyértelműen magában hordozta a halál okozásának lehetőségét.

A bíró a szúrások erejének szemléltetésére felidézte, hogy a kés 9 centiméter hosszúságú volt, mégis 13 centiméter mélységű sebet ejtett vele az egyik áldozaton az elkövető. Berczeli szerint a szúrások helyéből is arra lehet következtetni, hogy Cs. Krisztián mindkét áldozat halálát kívánta:

„Erre mondja a laikus, hogy szíven szúrta”.

13 másodperc – mindössze ennyi idő alatt szúrta halálra Cs. Krisztián Lászlót és Gergelyt.

Berczeli Sándor bíró – Fotó: Huszti István / Telex
Berczeli Sándor bíró – Fotó: Huszti István / Telex

A bíró az ítélet indoklásakor az ügy idődimenziójával több ponton is részletesen foglalkozott. Az elsőrendű vádlott védője az előző tárgyaláson mondott perbeszédében ugyanis védencére enyhébb ítéletet kért, figyelembe véve azt, hogy Cs. Krisztián a gyilkosság elkövetésének napján csak jogilag lett nagykorú, a védő szerint a valóságban nem.

Indoklásában a bíró elismerte, hogy valóban más ítéletet kapott volna Cs. Krisztián, ha 4 órával korábban szúrja szíven Lászlót és Gergelyt. Ugyanakkor Berczeli arra is felhívta a figyelmet, hogy ha az elítélt a gyilkosságok elkövetésekor már 20 éves lett volna, akkor életfogytiglani büntetés is várhatna rá.

„Konfliktusokat megoldani nem késsel kell”

– mondta el a bíró az ítélet indoklásakor, hangsúlyozva, hogy ha csak egyetlen embert is meggyőz erről a szigorú ítélet, akkor már sikeresnek mondható az ügyben a bíróság munkája. Berczeli kiemelte, hogy az ítélet kiszabásakor szem előtt tartotta a társadalom védelmét, azt, hogy mind másokat, mind az elítéltet elrettentse hasonló cselekmények elkövetésétől.

Az elsőfokú ítéletek nem jogerősek, azok ellen az összes vádlott és védőik is fellebbeztek, így a bíró felterjesztette az ítéletet a Fővárosi Ítélőtáblára. Így az ügy végére később majd a másodfokú bíróság tehet pontot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!