Politikai célok nélkül ítélte halálra Orbán Viktort egy szélsőséges csoport

2024. április 22. – 18:57

Másolás

Vágólapra másolva

„Orbán Viktor nyugodtan mondhatja, hogy haljon meg bárki, de amíg nem jelenti föl őt valaki, nincs belőle ügy”

– ezt mondta hétfőn az egyik vádlott abban az ügyben, ami részben azért indult, mert egy szélsőséges csoport Orbán Viktor és más közszereplők megölését helyezte kilátásba. Az ügy hetedrendű vádlottja, H. Á. a mai kihallgatáson azt mondta, a PI-körnek nem voltak politikai céljai, nem akarták megdönteni az alkotmányos rendet. H. Á. és házastársa, B. I. a vádirat szerint zaklatást követtek el és veszélyeztették kiskorú gyermeküket még 2019-ben. 2020-ban a hatóságok kiemelték a családból a gyermeket, csak másfél évvel később kapták vissza őt a szülei.

A vádirat szerint azzal követte el a dusnoki házaspár a bűncselekményeket, hogy megakadályozta a szakszerű segítség nélkül született gyermek anyakönyvezését. A vád szerint a szülők ezzel tudatosan nem biztosítottak gyermekük számára állampolgárságot, igazolványokat, okmányokat és a gyermek védelmében eljáró szakemberekkel való együttműködést módszeresen és teljesen visszautasították.

H. Á. a mai tárgyaláson azt mondta, egészséges volt a gyerek, akit később kiemeltek a hatóságok, ugyanakkor elismerte, hogy a kötelező oltásokat nem kapta meg. A hetedrendű vádlott szerint ők nem oltásellenesek, de szeretnének rendelkezni arról, hogy a gyermekük milyen oltásokat kap meg. H. Á. hivatkozott egy orvos ismerősére is, aki azt mondta a házaspárnak, hogy a zsidóknak nem kell beoltatniuk magukat:

„Mondjátok, hogy zsidók vagytok, mert a zsidók nem oltakoznak!”

H. Á. és férje még 2019 októberében kerültek közel Posta Imréhez, aki többek között olyan elméletekkel hívta fel magára a figyelmet, hogy a magyar hatóságok nem tekinthetőek legitimnek, illetve Magyarországot felvásárolja és észrevétlenül betelepíti Izrael. Postától és az általa vezetett PI-körtől reméltek segítséget később az ügyükben, amikor a gyámhatóság elvette a dusnoki házaspártól a gyermeküket.

Megrázták a történtek a gyermek édesanyját, a mai tárgyalási napon meghallgatott H. Á.-t, ezért is gondolták, hogy segítséget kérnek Postától. Skype-on többször is beszélgettek, egy ilyen beszélgetés alkalmával egyeztek meg abban is, hogy bíróság elé kell állítani azokat, akik részt vettek a gyermek kiemelésében.

Itt nem hivatalos bíróságot kell elképzelni, hiszen Posta Imre és követői nem tartják legitimnek a magyar bíróságokat. 2021-ben saját tárgyaláson hoztak ítéletet azok ügyében, akik elvették a dusnoki házaspártól a gyermeküket. Mivel az általuk vádlottak nem jelentek meg ezen a nem hivatalos tárgyaláson, távollétükben halálos ítéletet hoztak róluk. H. Á. ugyanakkor ma kijelentette, hogy „nem volt kimondva, hogy halálos bűn az, amit elkövettek”. Annak ellenére, hogy a hetedrendű vádlott némileg cáfolni akarta, hogy a felelősök halálát helyezte kilátásba, a következő példát hozta fel:

„Orbán Viktor nyugodtan mondhatja, hogy haljon meg bárki, de amíg nem jelenti föl őt valaki, nincs belőle ügy”.

Ugyan az egész ügy a dusnoki házaspár gyerekének kiemelésével kezdődött, de abban csúcsosodott ki, hogy a PI-kör az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatását is előkészítette. Ezért kapott a mai tárgyaláson olyan kérdéseket is a hetedrendű vádlott, amik a Posta Imre által fémjelzett PI-körrel voltak kapcsolatosak.

H. Á. bírói kérdésre nagyon egyértelműen válaszolta, hogy nem volt célja a csoportnak a pártosodás, nem voltak politikai ambícióik. A másodrendű vádlott védőjének kérdésére is hasonlót fogalmazott meg, vagyis azt, hogy a szerveződésüknek nem volt politikai tartalma, nem akarták igazából megdönteni a hatalmat, „nem foglalkoztak ilyen infantilis dolgokkal”.

Egy másik vádlott védője arra volt kíváncsi, hogy nem merült-e fel a hetedrendű vádlottban, hogy Posta Imréék csak politikai hasznot akarnak kovácsolni a dusnoki házaspár ügyéből. Erre is határozott választ adott H. Á., amiben kifejtette, hogy ők inkább halával tartoznak Postának és a PI-körnek, azt mondta

„nem tudjuk, hogy hol lennénk nélkülük”.

Tavaly februárban emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség Posta Imre és még hat vádlott ügyében, akik az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre. Ehhez az interneten további tagokat toboroztak, és 33 közéleti szereplő, köztük Orbán Viktor miniszterelnök megölésére hívták fel követőiket.

Az ügy tárgyalása április 24-én folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!