Kübekháza beiskolázza a nyolc általánost végzett közmunkásait, 3 év alatt eljuthatnak az érettségiig

2024. április 21. – 19:56

Másolás

Vágólapra másolva

Új esélyt kapnak a középfokú tanulmányok befejezésére azok a kübekházi lakosok, akiknek ez korábban valamiért nem sikerült: a falu önkormányzata programot indít, amelynek keretében három év alatt, levelezőn elvégezhetik az iskolát, majd leérettségizhetnek – számolt be az RTL Klub Híradó.

A programba például a közmunkások vezetője és az ő férje is jelentkezik, velük együtt mintegy húszan már jelezték, hogy szeretnének részt venni a képzésben. Az 1500 fős településen az általános iskolát a katolikus egyház tartja fenn, de a levelezős középiskolai képzést az önkormányzat finanszírozza.

Az alacsonyan iskolázott kübekháziak továbbképzését a falu polgármestere, Molnár Róbert – aki 22 év után pénteken jelentette be, hogy nem indul újra a tisztségért – kezdeményezte. Molnár azt mondta, a cél az emberek életminőségének javítása, és minden közfoglalkoztatottat be fognak iskolázni, aki erre alkalmas. Az önkormányzat a kiskunfélegyházi gimnáziummal állapodott meg, az ottani tanárok tartják majd a képzést péntek délutánonként.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!