Hiába az elrettentő kampány, tovább növekszik a vasúti átjáróban történő balesetek száma

2024. április 13. – 16:56

Hiába az elrettentő kampány, tovább növekszik a vasúti átjáróban történő balesetek száma
Fotó: Faludi Imre / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Idén a MÁV vonalain 16 baleset történt vasúti átjárókban, öttel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában, áll a MÁV sajtóközleményében. A 16-ból egy baleset halállal végződött és három súlyos sérülésekkel járt. 2024 első három hónapjában huszonhárman követtek el öngyilkosságot a síneken.

A vasúttársaság friss baleseti statisztikája szerint tizenkét ember halt meg tiltott helyen tartózkodás miatt, őket elsodorta vagy elütötte a vonat. Egy ember életét követelte és ketten súlyosan megsérültek, amikor leugrottak a mozgó vonatról. Áramütés okozta a halálát annak a fiatalembernek, aki felmászott egy álló mozdony tetejére szelfit készíteni.

Értelmetlen halálesetek, amelyek mindegyikét az alapvető biztonsági szabályok megszegése és a figyelmetlenség okozta. A MÁV újra nyomatékosan kéri a közlekedőket a szabályok betartására és a körültekintő közlekedésre.

A szabályok megszegése miatt tizenhat járművel ütközött és tizenkét embert elütött a vonat, azonban a gázolások száma összességében ennél is jóval magasabb: 2024 első negyedévében huszonhárman döntöttek úgy, hogy a síneken vetnek véget az életüknek. A balesetek sok esetben többórás késéseket eredményeznek, amelyek sok ezer utasnak okoznak bosszúságot, kellemetlenséget.

Minden gázolás traumatikus élmény a vonat vezetőjének, illetve azoknak az utasoknak is, akik a járműről vagy a peronról nézik végig az eseményeket. Ezt a témát dolgozza fel a MÁV-Volán-csoport közelmúltban elindított podcastsorozatának legújabb adása, amelyben Bognár Judit motorvonat-vezető, Molnár Péter mozdonyvezető és Zerkovitz Dávid közlekedéspszichológus beszélget Somogyi Zoltán műsorvezetővel.

A MÁV a vasútbiztonsági kampány kezdete óta működteti a www.mav.hu/erjhaza oldalt. Az oldalon elrettentő baleseti helyszíni fotókat, magyarázó- és alap vasútbiztonsági információkat és a témában készült saját videókat mutatnak meg. A vasúti átjárós balesetek rendkívül magas száma miatt 2022. május 3-án a mozdonyvezetők nyílt levélben fordultak a közúti közlekedőkhöz.

Az autósok viszont sokszor ügyet sem vetnek a figyelmeztetésekre, és hetente százával a sínekre hajtanak, amikor piros a lámpa, évente 800-900 alkalommal törik le a félsorompókat, és olykor túl későn veszik észre a feléjük száguldó szerelvényt. Egy ilyen ütközés túléléséhez óriási szerencse kell, egy személyautónak esélye sincs a száztonnás vonattal szemben, ahogy a bent ülőknek sem – ez derül ki abból a videóból, amit a Telex készített:

A 2024-es kampány során szerte az országban, de kiemelten a vasúti átjárók közelében újra találkozhatnak a közlekedők figyelemfelkeltő plakátokkal. Motorvonatok fedélzeti monitorain, vágányvégi kijelzőkön, valamint online felületeken is megjelennek vasútbiztonsági témájú üzenetek és filmek.

Figyelemfelkeltő rádióspotok is adásba kerülnek országos rádiók reklámsávjaiban. A nyári időszakban Balaton menti és a Velencei tó közelében fekvő vasúti átjáróknál és az Erzsébet-táborokban oktatási jellegű, baleset-megelőzési célú kitelepülésekkel erősítik a kampányt. A kitelepülések közelében a rendőrség közúti ellenőrzéseket tart.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!