Szente Vajk szerint majd 2048-ban derül ki, hogy siker volt-e a Most vagy soha!

2024. április 12. – 16:52

Másolás

Vágólapra másolva

Szente Vajk, a Most vagy soha producere arról beszélt a Blikknek, hogy egyelőre nem mondja ki, hogy sikeres lett a film, hiszen

„hogy sikeres volt-e a film, arra térjünk vissza 2048. március 15-én. Ha a forradalom kétszázadik évfordulóján ez a mű az akkori generáció számára is megkerülhetetlen lesz, akkor merem majd kijelenteni, hogy sikerművet alkottunk.”

Szente szerint nincs baj azzal, hogy a film kapott kritikákat, bár szerinte „abban a pillanatban, hogy a művészeti térből politikai térbe téved át a diskurzus, már nem lehet művészeti kritikaként értelmezni”.

Nemrég Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője (akit elég nehéz lenne ellenzékiséggel vádolni) keményen beleszállt Rákay Philipék Petőfi-filmjébe.

A Most vagy sohá!-t (amelyről saját kritikánk itt olvasható) már több mint százezren megnézték, igaz, a második hétvégére 71 százalékkal esett vissza a nézettsége a mozikban. A producer Rákay Philip eddig elég hevesen reagált a kritikákra, úgyhogy nem lennénk most Bencsik András helyében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!