Újra elindul a polgármesteri székért Eger jelenlegi polgármestere

2024. április 11. – 22:18

Másolás

Vágólapra másolva

Újra elindul a polgármesteri székért Eger jelenlegi polgármestere, Mirkóczki Ádám ezt az ATV Egyenes Beszéd Voks című műsorában jelentette be. „Ezek a nemtelen, gátlástalan támadások előrevetítik, ha ezek az emberek hatalomba jutnak, akkor az isten mentse meg Egert” – mondta Mirkóczki Ádám azzal kapcsolatban, hogy a múlt héten kikerült egy hangfelvétel az Egri Ügyek helyi hírportálra.

A felvételen a polgármester állítólag arról beszél, miként áshatja alá a közérdekű adatigényléseket (a lap szerint a felvételt a Városháza Talponálló Facebook-oldal hozta nyilvánosságra). Mirkóczki azóta megerősítette, hogy ő beszél a felvételen, ami itt meghallgatható, és amin többek között olyanokat is mond, hogy:

„Nagyjából semmit nem adnék ki, úgy vagyok vele, hogy pereljen mindenért, minden érdemi részt kiveszek belőle vagy kicsontozom úgy, hogy tessék itt van egy semmi, amivel nem tudsz mit kezdeni.” Vagy: „…ha konkrét szerződést kérnek ki, akkor meg pont kitörlök olyan részeket, ami őt érdekli. Hát kiadtuk, csak szerintünk, a mi jogi álláspontunk szerint az a, üzleti titok, b, személyes adat, c, mittudénmi.”

Mirkóczki Ádám az ATV műsorában azt mondta, feltételes módban beszélt a felvételen, egy konkrét ügyben, egy konkrét személyről. Az ügy előzménye ahhoz kapcsolódik, hogy mennyibe került a város egyik műemlékének, a Lenkey-háznak a felújítása, részletek itt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!