Tarlós István fontolgatja, hogy beperli Vitézy Dávidot

2024. április 6. – 10:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tarlós István fontolgatja, hogy beperli Vitézy Dávidot a kirúgásával kapcsolatban tett kijelentései miatt – írta a Hvg.hu.

A főpolgármester-jelölt Vitézy több interjúban is azt állította, hogy Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere 2014-ben külső nyomásra rúgta ki őt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) éléről. Tarlós szerint ezt teljesen valótlan, és gondolkozik azon, hogy jogi úton vesz elégtételt Vitézyn.

A volt főpolgármester ugyan nem részletezte a lapnak, hogy Vitézy mely állításait tartja valótlannak, de utalt arra, hogy az egyik azzal kapcsolatos, ahogy Vitézy a 2014-es kirúgását interpretálja.

Vitézy korábban arról is beszélt, hogy ő a 3-as metró ügyében a kezdetektől fogva azon az állásponton volt, hogy új metrókocsik beszerzésére van szükség, nem pedig arra, hogy az oroszok újítsák fel a régi szerelvényeket. Állítása szerint ez is szerepet játszott az elmozdításában. Tarlós a Hvg.hu-nak azt mondta, ez sem igaz.

Vitézy szombaton a Facebook-oldalán reagált Tarlós István szavaira, azt írta: „Tarlós István volt főpolgármester rossz néven vette, hogy felemlegettem az orosz metrófelújítás körüli visszásságokat és rágalmazás miatt fel akar jelenteni. Állok elébe! Minden mondatomat, amit Rónai Egonnál csütörtökön az Indexen vagy korábban másutt elmondtam, alá tudom támasztani és alá is fogom.”

Vitézy hozzátette, hogy egy 2017-es Index-cikkben („Moszkva kavarása áll a budapesti metrókáosz mögött”) az szerepel, hogy Tarlós elismerte, nem az ő saját kezdeményezésére szabadultak meg annak idején a BKK vezetőjétől.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!