Hétfőn még nyár volt, kedden meg már havazott a Kékestetőn

2024. április 2. – 11:52

Másolás

Vágólapra másolva

Délelőtt az Északi-középhegység fölé ért a hidegfront csapadékzónája, így egy kétfokos hőmérséklet-csökkenéssel az esőből előbb havas eső, majd tisztán hó lett a Kékestetőn úgy, hogy hétfőn még 30 Celsius-fokot mértek az Alföldön – számolt be róla a HungaroMet Nonprofit Zrt. a Facebookon. Emellé még viharos szél is társul.

A HungaroMet szerint az átvonuló hidegfront mögött napközben még nagy területen fordulhatnak elő viharos széllökések. Azt írják: kedd reggelig a Dunántúl nyugati harmadában, illetve a délnyugati területeken 20 mm körüli csapadék hullhat, déltől estig az ország délnyugati felében a körülbelül Győr–Szeged-vonaltól nyugatra, ezen belül kiemelten a Dél-Dunántúlon és nyugaton szórványosan számíthatunk zivatarok előfordulására. Zivatarok környezetében viharos szél és néhol kis méretű jég valószínű, intenzív záporok környezetében jégdara előfordulhat. Délután, kora este az említett területen kívül kisebb valószínűséggel és kisebb területen északkeleten van még némi esély zivatarra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!