Karácsony: A Bubi első változata megbukott. Vitézy: Csak lerángatsz a politikai mocsárba

2024. április 1. – 07:59

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony Gergely szerint a Bubi első, 2014-ben bevezetett verziója bukás volt, Vitézy Dávid szerint viszont Karácsony az ilyen kijelentésekkel csak le akarja rángatni a mocsárba – derül ki a főpolgármester Facebook-oldalán kialakult kommentfolyamból. A politikai riválisok a jelek szerint csak abban értenek egyet, hogy áldott és szép húsvétot szeretnének.

A történet ott kezdődött, hogy Karácsony Gergely vasárnap megosztotta a G7 cikkét, amely szerint a Bubi 2014-ben bevezetett első verziója bukás volt, míg a 2019 utáni új rendszer siker. A cikk alaposan bemutatja, hogy az új Bubi bevezetése után sokszorosára nőtt a szolgáltatás használata.

Nem sokkal később megjelent a poszt alatt Vitézy Dávid kommentje. Vitézy BKK-vezér volt a Bubi első verziójának bevezetésekor, ezért érintettnek érezhette magát az ügyben, így ezt írta: „A Bubit a semmiből valósítottuk meg a 10 évvel ezelőtt az akkor elérhető legjobb technológiával. Végigtárgyaltuk rengeteg ellenséges, parkolóhelyeket feladni nem akaró kerülettel. 2014 után a BKK Tarlós második ciklusában valóban jóval kevesebb figyelmet fordított a Bubira, mint kellett volna – ezt sokszor elmondtam akkoriban. Ahogy azt is több interjúban elmondtam az elmúlt napokban is: helyesnek tartom, hogy egy évtized után a Bubi megújult, sőt, a bővítését is szükségesnek tartom.”

Vitézynek azonban valamiért ezen kívül sem tetszett Karácsony posztja, ezért a kommentben azt is odaírta, hogy: „Szomorúan látom, hogy a húsvéti ünnepet is lejáratással töltöd és minden áron próbálsz lerángatni a számodra oly otthonos politikai mocsárba.”

Karácsony erre azt írta: „Egy politikusnak tűrni kell a kritikát, úgy látom, ez neked nehezen megy. Ebben az ügyben ráadásul nem velem vitatkozol, hanem a tényekkel: a G7 tényekre alapozott cikkével és az onnan átvett szó szerinti idézettel.”

Amire Vitézy azzal válaszolt, hogy „kaptam már elég alaptalan vádaskodást az előző főpolgármestertől is, hidd el, jól bírom – viszont úgy tűnik, nem csak a vita előli menekülést sikerült elsajátítani Tarlós Istvántól”. Ez utóbbi arra vonatkozik, hogy Karácsony Gergely nem akar kiállni vitázni, amíg Vitézy vagy Szentkirályi Alexandra vissza nem lépnek a főpolgármester-jelöltségtől.

A kommentek között megjelent Balogh Samu, Karácsony Gergely jobbkeze is, aki még egyet odaszúrt Vitézynek azzal, hogy kiemelte Vitézy félmondatát, miszerint 2014-ben az akkor elérhető legjobb technológiával valósították meg a Bubit. A Bubi első verziójának tömör, katonai kerekei voltak, amiket ezért sokkal nehezebb volt tekerni.

A Mol Bubit még 2014-ben, Tarlós István főpolgármestersége és Vitézy Dávid BKK-vezetése idején valósították meg. A rendszer nem volt túl népszerű, ezért Karácsonyék a koronavírus-járvány idején lecserélték, mostanra sokkal több bringa van, amelyeket sokkal nagyobb területen lehet használni. Az új Bubiról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!