Varga Judit a Schadl-nyomozásról: Szóltak a Völnernek, hogy hagyja abba, nem hagyta abba

2024. március 26. – 10:57

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd reggel megjelent Magyar Péter hangfelvétele, ezen volt feleségével, a korábbi igazságügyi miniszterrel, Varga Judittal beszélget a Schadl–Völner-ügyről és az ügy iratairól.

Egy ponton röviden az ügy egyik főszereplője, Völner Pál is szóba került. Varga az akkori helyetteséről ezt mondta: „Egyre durvábban gyűltek az izék, a bizonyítékok, és akkor szóltak a Völnernek, hogy hagyja abba, nem hagyta abba.” Varga állítása szerint már 2021 tavaszán szóltak Völner Pálnak a nyomozásról.

Arról a Telex is értesült, hogy Völner Pálnak még a meggyanúsítása előtt jelezhették, hogy nyomozás zajlik Schadl György ellen. Csak miközben Varga azt állítja, már Völner meggyanúsítása előtt fél évvel szóltak neki – Völnert 2021 decemberében gyanúsították meg – a Telex értesülései szerint erre kis esély van, mert a Telex birtokában lévő lehallgatási jegyzőkönyvek szerint az államtitkár 2021 nyarán és őszén még egészen nyíltan beszélgetett Schadl Györggyel.

A beszélgetésekben teljesen egyértelműen és minden titkolózás nélkül volt szó korrupciós kapcsolatukról. Júliusban Völner még egy „kis névnapi figyelmességet” is elfogadott Schadltól, és a beszélgetésükből elég nyilvánvaló, mit is takart ez pontosan. Völner valószínűleg nem tartott volna fenn ilyen kapcsolatot a végrehajtói kar elnökével, ha már ekkor tudta volna, hogy Schadlt megfigyelik.

Tehát ha mégis szóltak már a meggyanúsítása előtt fél évvel Völner Pálnak, akkor vagy nem vette komolyan a figyelmeztetést, vagy nem értette meg.

A Telex értesülései szerint Völnernek nem fél évvel a meggyanúsítása előtt adták le a drótot a nyomozásról, hanem csak Schadl őrizetbe vétele előtt két nappal, 2021. november 3-án. Legalábbis ekkor foghatta fel, hogy tényleg gond van.

Ekkor információink szerint a Karmelitába hívatták be Völnert, akit minden bizonnyal ekkor figyelmeztethettek, hogy nyomozás zajlik Schadl ellen. Mindezt igazolja, hogy a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint ettől a naptól változás állt be Völner és Schadl viszonyában. A Völner Karmelitában tett látogatása utáni első telefonbeszélgetésükben az államtitkár igyekezett lerázni Schadlt, aki nem is értette, miért váltott hirtelen hangnemet a politikus.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!