Vsquare: Rogántól jöhetett az utasítás, hogy ne adják ki a magyar rendszámokat az amerikai katonáknak

2024. március 21. – 23:26

Másolás

Vágólapra másolva

Már folyamatban volt, hogy magyar rendszámot kaphassanak az amerikai katonák amerikai típusú autói, ezt azonban a Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda leállította, derül ki a Vsquare hírleveléből.

A hírlevélben az Orbán-kormány egyik volt tisztviselője beszélt arról, hogy ahogy azt korábban David Pressman amerikai nagykövet is mondta, valóban politikai okok állnak amögött, hogy a Pápán szolgáló amerikai katonák nem kaphatnak magyar rendszámot.

„Miközben az amerikai katonákat a magyar hadsereg szívesen fogadja, a magyar kormány nem engedi meg a pápai légibázison szolgáló amerikai katonáknak, hogy magyar rendszámot kapjanak családi autóikra.” – mondta sajtótájékoztatóján Pressman.

A Vsquare levele szerint az egyre inkább USA-ellenes és oroszpárti magyar propagandagépezetet is működtető Rogán 2021-ben a rendszámkérdés tárgyalásakor kiadta az ukázt a minisztériumoknak, hogy utasítsák el a rendszámkéréseket. Állítólag a minisztériumok felé küldött üzenetben jelezték, hogy ez politikai döntés. Így nem is szállt vele senki szembe: az amerikai katonáknak pedig azóta is folyamatosan ideiglenes forgalmi kérvényt kell kérniük autóikra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!