A tankerületek azt mondják: nem kötelezték az iskolákat arra, hogy megnézessék a gyerekekkel a Most vagy soha! filmet

2024. március 21. – 08:54

Másolás

Vágólapra másolva

A Klebelsberg Központ nem tud olyan esetről, hogy a tankerületek fenntartásában lévő iskolák közül kivezényeltek volna kötelező jelleggel diákokat a Most vagy soha! című filmre, pedig több iskolából is olyan információk szivárogtak ki, hogy a gyerekeknek kötelező volt mozizniuk, a szülőknek pedig több esetben kötelezően állniuk a jegyárat, írja a 444. „Az iskolán kívüli programok szervezése iskolai hatáskör, ebben a Klebelsberg Központnak nincs hatásköre” – írta a szervezet.

Kötelező filmnézésről érkeztek hírek a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumból és a budapesti Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumból is, utóbbi esetben a Közép-Budai Tankerületi Központ elmondta: a filmvetítést a MOM Park mozija, a Cinema MOM lehetőségként ajánlotta fel a XII. kerületi iskoláknak az ünnepi megemlékezések megszervezéséhez.

Korábban a Belügyminisztérium is azt mondta a Telexnek, hogy „egyetlen iskola, egyetlen diákjának” sem tette kötelezővé a Most vagy soha! című film megnézését.

A Most vagy soha! egy történelmi kalandfilm, amely az 1848. március 15-i eseményeket dolgozza fel. A film március 14-től látható a mozikban. A film kreatív producere Rákay Philip, aki pár napja a Mandinernek adott interjúban beszólt a ballib filmeseknek, a kritikusoknak és a hőstelenített filmeknek is, és beszélt a „világméretű szellemi átállásról”, ami ellen küzdeni kell.

A film a nyitóhétvégén 75 551 nézőt vonzott a magyarországi mozikba, több mint 162 millió forint bevételt generálva. Ezzel a Most vagy soha! 1990 óta a legnagyobb magyar filmes bevételt érte el a bemutatás első hétvégéjén.

A filmről a kritikánkat ide kattintva érheti el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!