Íme az olajdeknigyilkos fekvőrendőr Győrben, ami több százezres kárt okozott egy autóban

2024. március 20. – 04:17

Íme az olajdeknigyilkos fekvőrendőr Győrben, ami több százezres kárt okozott egy autóban
A legutóbbi baleset nyomai a rettegett fekvőrendőrnél – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

„A csattanásra kijött az egyik közeli ház lakója, és közölte, előttünk már tucatnyian jártak ugyanúgy, mint most mi. A fekvőrendőr, pontosabban a mögötte lévő csatornafedél levitte az autónk alját, az olajtartályunkból folyt ki az olaj. A kárunk 400 ezer forint” – mondta egy Telex-olvasó Győrben.

Győr családi házas övezetében található a Gábor Áronról elnevezett kis utca. A győri útkezelő szervezet egy 2017-es műszaki terv alapján épített oda három, „trapéz keresztmetszetű sebességcsökkentő küszöböt”, magyarán fekvőrendőrt. Erre azért volt szükség – válaszolta a Telex kérdésére Máthé-Tóth Péter, az útkezelő igazgatója –, mert a közeli főutcából sokan kanyarodtak be ide, hogy a jelzőlámpákat kikerüljék, a forgalom pedig megnőtt.

Annak ellenére, hogy a helyszínen nekünk is azt mondták a helyiek, hogy legalább hat-hét autó megrongálódásának a szemtanúi voltak, a közútkezelőhöz mostanáig mindössze egy panasz érkezett 2022-ben.

A bejelentő magasnak ítélte a fekvőrendőrt a Gábor Áron u. 19-nél,

erősítette meg Máthé-Tóth Péter. Hozzátette ugyanakkor, hogy a járműves és geodéziai műszeres méréseik szerint a sebességcsökkentő méretei megfelelnek az előírásoknak.

Az utca lejt, az a baj

A problémát az okozhatja, hogy az utcának van egy nem túl jelentős, mégis számottevő lejtése. A főút felől bekanyarodó, alacsonyabb fekvésű autók lökhárító-elemei, kipufogódobja, lengőkarjai hozzáérhetnek a felülethez. Ugyanez lehetséges, ha jobban leterhelt az autó, és a sofőr 30 km/órás sebességgel halad.

A kilyukadt olajdekni – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
A kilyukadt olajdekni – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

Ezért azon a részen 20 km/órára korlátozták a sebességet. Az útkezelő vezetője azt is hozzátette, hogy ez utóbbi sebességgel több autótípusnál is letesztelték a fekvőrendőrt: az Opel Astra H, az Opel Astra G, az Opel Corsa és a Skoda Octavia is megúszta. Méréseik szerint „1 centiméteres süllyesztéssel elérhető lenne, hogy újból 30 km/órás korlátozás mellett legyen használható a sebességcsökkentő”, de arra nem tért ki, hogy ezt a süllyesztést tervezik-e megcsinálni.

Mindez sovány vigasz az érintett panaszosunknak. Az olajdeknije menthetetlen, csak eredeti alkatrésszel pótolható, így a tízéves autóba 400 ezerért kell újat rendelnie. A történtek rekonstruálásánál nem meri kijelenteni, hogy biztosan nem ment húsznál többel. Az viszont biztos, hogy lassan haladt, a fekvőrendőr mégis megdobta kicsit az autót, az rázuhant a forgalomlassító mögött lévő csatornafedőre, és a fotók tanúsága szerint az hasította fel az olajtartályt. A csatornán látszanak sérülések, megkockáztathatjuk tehát, hogy valóban nem ez lehetett az első eset itt.

A csatornafedél sem ép már teljesen – Fotó: Sudár Ágnes / Telex
A csatornafedél sem ép már teljesen – Fotó: Sudár Ágnes / Telex

Ha Cascód van, kevésbé fáj

Nyilvánvalóan nem ez az ország egyetlen olyan fekvőrendőre, ahol ilyen, illetve ehhez hasonló balesetek történtek, ezért megkérdeztünk egy biztosítási szakembert is, mit lehet ilyenkor tenni. A válasz rövid és nem mindenki fog örülni neki: aki fizet Cascót, annak szerencséje van, mert a kár egy részét rendezni tudja.

Ha nincs különbiztosítása, és a fekvőrendőrről az az állítás – ahogy itt is –, hogy minden szakmai kritériumnak megfelel, akkor a felelősség teljes egészében az autóst terheli. Az útkezelő felé kártérítési igénnyel mostanáig senki nem fordult a fekvőrendőr miatt.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!