Medián: Akár a párt nélküli választók 13 százalékát is megszerezhetné Magyar Péter azok közül, akik hallottak róla

2024. március 13. – 11:57

Másolás

Vágólapra másolva

Aktívan foglalkoztatja a közvéleményt a politika: most a válaszadók 67 százaléka érdeklődik a téma iránt, míg máskor az arányuk alig éri el a 60 százalékot is – derült ki a Medián Hvg.hu számára március 6. és 9. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült felméréséből.

A megkérdezettek 55 százaléka mondta azt a Mediánnak, hogy egy következő választás után kormányváltást szeretne (januárban ez 48 százalék volt, szeptemberben 53 százalék), 38 százalék a mostani kormányt hagyná hatalmon (előzőleg 40 és 38 százalék gondolta így), 7 százalék pedig nem tudja (előzőleg ez 12 és 10 százalék volt).

Ennek ellenére a Fidesz-KDNP a teljes szavazókorú népességben ugyanannyi támogatót tudhat maga mögött, mint legutóbb, de a választani tudó biztos szavazók körében januárról márciusra 53-ról 46 százalékra esett vissza a támogatottságuk, míg a többi párt egy kicsit erősödött – ez főként az MKKP-ra (3 százalékpont) és a DK-ra igaz (2 százalékpont), írja a lap.

A kegyelmi ügyről is kérdezték a lakosságot: erről 97 százalék hallott, és közel kétharmados azok aránya, akik szerint a miniszterelnök felelőssége is felmerül az ügyben. Így gondolja a kormánypárti szavazók 20 százaléka is.

Magyar Péterről, Varga Judit közéletbe aktívan beszálló volt férjéről is kérdezték a lakosságot. Róla már 68 százalék hallott. Arra a kérdésre, hogyha pártot alapítana, és indulna a választáson, milyen valószínűséggel szavaznának rá, így alakultak a válaszok:

a párt nélküliek 13 százaléka szavazna rá nagy valószínűséggel (24 esetleg, 22 százalék valószínűleg nem, 33 biztosan nem, 8 százalék nem tudja), ellenzékiek 21 százaléka nagy valószínűséggel szavazna rá (29 esetleg, 20 valószínűleg nem, 29 biztosan nem, 1 nem tudja), a kormánypárti szavazók 2 százaléka biztosan szavazna rá (7 esetleg, 8 valószínűleg nem, 79 biztosan nem, 4 nem tudja), és az egyéb kategóriába soroltak 17 százaléka valószínűleg szavazna rá (20 esetleg, 20 valószínűleg nem, 35 biztosan nem, 8 nem tudja).

Az új köztársasági elnök, Sulyok Tamás neve is felmerült a kérdések között, de csak a megkérdezettek 36 százaléka tudta pontosan megnevezni őt.

Magyar a Telexnek adott videóinterjújában beszélt arról, hogy sokan győzködik, lépjen be a politikába, az interjú erősebb mondatait ebben a cikkünkben találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!