Lelki Békemenettel ünnepli március 15-ét a Sajtóklub

2024. március 13. – 08:03

Másolás

Vágólapra másolva

A CÖF-CÖKA nem szervez Békemenetet március 15-re, de a Hír TV Sajtóklubja tart helyette egy lelki Békemenetet, figyelt fel az eseményre a 444.hu. Orbán Viktor március 15-i beszédét követően a Nemzeti Múzeumhoz közeli Polgári Mulatóban tartják majd a jobboldali Sajtóklubot Bayer Zsolttal, Bencsik Andrással és Huth Gergellyel. Az esemény leírásában az áll, hogy a „Békemenet mi vagyunk!”, és hogy ez egy lelki Békemenet lesz.

Az esemény fotóján a partnerek között a Miniszterelnökség is feltűnik, ahogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Nemzeti Együttműködési Alap logója is. A 444.hu rákérdezett a Miniszterelnökségnél, miként támogatják a rendezvényt, de választ egyelőre nem kaptak.

Március 15-én a Nemzeti Múzeumnál tart majd beszédet Orbán Viktor. A miniszterelnök tavaly nem Budapesten, hanem Kiskőrösön ünnepelt. A közönség soraiba csak a meghívott vendégeket engedték be, újságírókat nem. Orbán egy év kihagyás után most visszatér a fővárosba, ahol legutóbb 2022-ben a Kossuth téren, a Békemeneten mondott beszédet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!