Megfojtotta alvó feleségét, amíg a gyerekük a szomszéd szobában aludt, az ügyészség fegyházbüntetést kért a férfira

2024. március 11. – 13:48

Másolás

Vágólapra másolva

Megfojtotta alvó feleségét egy 45 éves szegedi férfi, akivel szemben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberülés miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség, olvasható az esetről szóló hivatalos közleményben.

Az eljárás korábbi szakaszában kiderült, hogy a férfi és a nő 2019-óta voltak házasok. Kapcsolatuk már közös gyerekük megszületése előtt megromlott, és előfordult, hogy a férfi hosszabb időre ismeretlen helyre költözött. A nő korábban próbálta rávenni, hogy kérjen külső segítséget nehézségei rendezéséhez.

A 2022. november 15-én történt gyilkosság időpontjában a család Szegeden tartózkodott, a férfi és a nő este hangos szóváltásba keveredett, majd a nő lefeküdt, de férje éjfél körül az alvó nő mellkasára térdelt, majd két a kezével megfojtotta. Közös gyerekük a ház egy másik szobájában aludt, az ügyészségi közlemény szerint nem volt tanúja a gyilkosságnak, ami miatt a férfivel szemben fegyházbüntetést, illetve a közügyektől való eltiltást kezdeményeztek, és a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét is elvennék tőle.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!