A kormánypárti szavazók 62 százalékát felháborította a kegyelmi ügy – derül ki a Publicus kutatásából
2024. március 11. – 08:25
A Fidesz–KDNP szavazóinak többségét, 62 százalékát felháborította a kegyelmi ügy – derül ki a Publicus Intézet kutatásából, amit a Népszava kérésére készítettek. Az ellenzékiek 97 százaléka tartja felháborítónak, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki arra vett rá gyerekeket, hogy hamisan tanúskodjanak az őket molesztáló igazgató ellen.
A megkérdezettek több mint háromnegyede, 76 százalék gondolja, hogy Novák Katalin helyesen cselekedett, amikor lemondott a köztársasági elnöki pozícióról, 18 százalék szerint viszont maradnia kellett volna.
Arra a kérdésre, Novák Katalin saját döntése volt-e, hogy távozott a köztársasági elnöki pozícióból, a megkérdezettek 5 százaléka mondta azt: önállóan döntött erről, 44 százalék szerint viszont erre utasították.
A kormánypártok szavazóinak is mindössze 11 százaléka válaszolta, hogy azért döntött a kegyelem mellett a volt köztársasági elnök, mert ezt tartotta helyes döntésnek. 18 százalékuk szerint nem figyelt oda, nem tudta, hogy mit ír alá, 25 százalék szerint valaki félrevezette, 7 százalék szerint erre kérték, 20 százalék szerint viszont erre utasították.
Balog Zoltán, Novák Katalin tanácsadójának a neve is felmerült K. Endre kegyelmi ügyében. A kérdőív készítői az ő felelősségét is firtatták. A válaszolók 60 százaléka szerint nem elfogadható, hogy Balog Zoltán korábbi politikusként, egyházi vezetőként befolyással lehetett a kegyelmi döntésekre. Ezt csupán 22 százalék tartja helyénvalónak, és mindössze 3 százalék nem hisz benne, hogy Balog Zoltánnak hatása volt Novák döntésére.
A miniszterelnök szerepéről nagyon mást gondolnak a kormánypártiak és az ellenzékiek. Míg az utóbbi csoport 90 százaléka szerint Orbán Viktor tudott arról, hogy Novák Katalin kegyelmet adott K. Endrének, a kormánypártiak 23 százaléka gondolja ezt, viszont elég magas, szintén 23 százalék a bizonytalanok aránya a körükben.
Az összes megkérdezett 63 százaléka szerint még nem tekinthető lezártnak a kegyelmi botrány, szükséges lenne további felelősöket megnevezni, még a fideszesek 40 százaléka is így gondolja.
A Publicus egy másik, még február közepén végzett kutatásában arra jutott, a teljes népességben 2-3 százalékponttal csökkent a kormánypárt támogatottsága, ami 150-225 ezer választó elvesztését jelenti. A vizsgált időszakban éppen ennyivel nőtt a bizonytalanok száma.