Hiába a szakmai kollégium álláspontja, vényköteles marad az esemény utáni tabletta

2024. március 9. – 10:01

Másolás

Vágólapra másolva

A szakmai kollégium már nem kötné recepthez az esemény utáni tablettát, de a Belügyminisztérium a Népszavával közölte: nem módosítják a szabályt. A többi EU országban már szabadon hozzáférhető a készítmény.

Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Szülészet és Nőgyógyászat Tagozata támogatja, hogy recept nélkül hozzáférhető legyen az esemény utáni tabletta. Azonban hiába a szakmai álláspont, a Belügyminisztérium nem akar változtatni a sürgősségi készítménnyel kapcsolatos jogszabályon. A lengyel kormány januárban fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné a 15 év feletti lányoknak és nőknek az esemény utáni tabletta vény nélküli megvásárlását. A döntéssel Magyarország maradt az utolsó EU-tagállam, ahol még vényköteles a készítmény.

A tabletta lényege, hogy az aktus után 72 órán belül alkalmazva megakadályozza a terhességet. Nemrég a Patent Egyesült petíciójában azt kérte: miután Magyarország maradt az egyetlen olyan tagállam az EU-ban, ahol még mindig felesleges akadályokat állítanak a nők elé, akik szeretnék megelőzni a nem kívánt terhességet és tenni a méltatlan helyzet felszámolásáért.

A petíciójukat másfél hónap alatt közel ötvenezer ember írta alá.

Ezután vizsgálta meg a kérdést a szakmai kollégium is: a kérdésről szavaztak, ők végül támogatták, hogy a készítmény vény nélkül is megvásárolható legyen. Ma Magyarországon az esemény utáni tablettákat csak háziorvos vagy nőgyógyász írhatja fel receptre – erről a teljesen értelmetlen és sokszor megalázó procedúráról ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!