Szentkirályi Alexandrával értékeli a Nézőpont Intézet Karácsony teljesítményét

2024. március 8. – 17:34

Másolás

Vágólapra másolva

Karácsony mérlegen – A főpolgármester teljesítménye 2019–2024, ezzel a címmel szervez eseményt a kormányközeli Nézőpont Intézet. Az eseményen, amit a Fidesz pártalapítványának székházában tartanak, a Nézőpont munkatársai mellett Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő vesz majd részt. Hogy miért pont őt kérték föl az eseményre, sajnos az esemény leírásából nem derül ki.

A kormánypárt egyelőre még nem nevezte meg, kit indít Karácsony Gergellyel szemben a főpolgármesteri posztért. Gulyás Gergely február elején azt ígérte, márciusig állít főpolgármester-jelöltet a Fidesz. Németh Balázs, Győrffy Pál és Szentkirályi Alexandra neve is körbefutott már a sajtóban, március elején a volt köztévés Németh már bejelentette, hogy nem ő lesz a kormánypárt jelöltje. Szentkirályitól február elején a kormányinfón megkérdezték, hogy ő lesz-e a jelölt. Akkor azt mondta, hozzá egyelőre semmilyen felkérés nem érkezett, és persze érti az ezzel kapcsolatos találgatásokat, jelenleg viszont a kormányszóvivői munkára koncentrál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!